A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

— 16 — _ tust egyházmegyei közgyűlésünk köszönje meg és jegyzőkönyvi ki­vonatban hozzuk a polgármester úr tudomására. Kőszegről lévén szó, feljegyzem azt is, hogy a Filadelfia Diakonissza Egyesület Kőszegen nagyon szép házat vett, melyben leányok részére három diakonissza testvérrel 45—50 férőhelyes árvaházat rendezett be. Ez az örvendetes tény nemcsak ottani egyházunknak, hanem egész egyházmegyénknek is nagy haszna és dísze. A változott viszonyok kettőzött munkát és más módszereket kíván­nak a lelkipásztortól. A megfelelő módszer megtalálása és helyén való alkalmazása nem könnyű. De ha figyelünk és pásztori szívvel dolgozunk, a helyi adottság és a pasztorális prudentia mindig kezünkbe adja a helyes módszert. Lelkipásztoraink általában ezt meg is találták. Lendülettel és több-kevesebb eredménnyel végzik igehirdetői és misz­sziói munkájukat. A több karizmás több és jobb eredményre tekinthet. Az igyekezet nem hiányzik, szorgalmas munkások igyekeznek lenni az Ur szőlőjében. De mint minden foglalkozásúaknál, itt is van lusta. Ez a típus terhe a gyülekezetnek, kárára van a közösségnek). A magvetés áldott munkáját sok helyen végezték lelkipásztoraink: szó­széken, iskolában, bibliai órákon, családban, egyesületekben, vallásos összejöveteleken, mindenütt, ahol arra alkalom és lehetőség kínálkozott. Majd a kelés és szárbaszökkenés mutatja meg a végzett munka jó, vagy rossz voltát. Az annyira kívánatos jóbékesség belhivatalnokok és gyülekezetek, lelkipásztorok és tanítók között mindenütt megvan. A presbiterek kötelességteljesítésére vonatkozó kérdésre kivétel nélkül mindenütt keményen hangzott ez a stereotíp válasz: igen. Pedig a gyűlés alatti megnyilatkozások, a vizsgálatnál adódott egyéb külső jelek azt mutatják, hogy vannak bizony langymeleg, közönyös, semmi rátermettséggel nem rendelkező, a presbiteri nevezetre méltatlan presbi­terek is, akik a Krisztus igáját nem gyönyörűségnek, de tehernek tartják. Semmi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint a fentebb említett egyházházközségek presbitereinek a vizitácionális gyűlésről évről-évre távolmaradása, hogy több éven keresztül a vizsgálat nem is volt meg­tartható. Ahol a hanyagságot, kötelességmulasztást megállapíthattam, figyelmeztettem az illetőket esküjökre, intettem, hogy az egyház építő munkásai csak akkor lehetnek, ha tisztükből folyó kötelességüket hűsé­gesen teljesítik. A jól forgolódó presbiterek pedig kettős tisztségre méltók, írja Pál apostol Timótheuszhoz (11. 5:17.). Tehát megbecsülés és tisztességadás jár a becsületes munkáért. A rossz presbiter pé!da j adása és kötelességmulasztása által okozott erkölcsi kár föl sem mér­hető a gyülekezetben. Istennek legyen hála, ezekkel a kivételekkel szemben vannak nagy számban olyan presbitereink is, kik tisztában vannak a presbiteri nevezet jelentőségével és példájukkal, életükkel, hűségükkel nemcsak gyülekezetükben, de annak határán túl is messze világolnak. Ezek azok, akik gondot viselnek magáikra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek vigyázókká tette őket, az Isten anya* szentegyházának legeltetésére. (Csel. 20:28.) A kercai, őriszentpéteri egyházközségek presbiterei, mint fegyelmi

Next

/
Thumbnails
Contents