A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. szeptember

— 15 — egyházmegyénk nevében, azon kérelmet terjesztettük elő, hogy a szentgotthárdi fiókegyház segédlelkészének az egyesület elnöksége, a szanatóriumi növendékek valláserkölcsi gondozása, vallásoktatása és esetleges felügyelői szolgálat fejéiben adjon bentlakást, ellátást és havi 50 pengőt. Gönczy őméltósága nagyon rokonszenvesnek találta a gondolatot és száz százalékig Ígéretet tett a kérelem kedvező elintézésére. A kérelmet írásba is lefektettem és egyházmegyénk nevében eljuttattam a Budapesten székelő Magyar Iskolaszanatórium Egyesület elnökségéhez. Azóta úgy értesültem, hogy több oldalról próbálják elgáncsolni kérelmünk megvalósulását, mégis hiszem, ha nem is a kért mértékben, de részben siker koronázza ügyünket. Itt jegyzem fel azt is, hogy Vas vármegye alispánja utjáni kérelmünkre a belügyminiszter úr megengedte, hogy a szombathelyi közkórház költségvetésébe az ottani református egyházközség segédlelkénék élelmezése és mosása, a kórházi betegek lelki gondozása jutalmazásaképpen, felvétessék. Azt jelenti ez, hogy a szombathelyi segédlelkész is lakáson kívül megkapja ellátását ás mosását a közkórházban. Mihelyt az államsegély kérdése megoldást nyer, azonnal be is állítható a segédlelkész. Felemlítem a közegyház nevezetesebb törétnelmi eseményéit is. Ilyen volt a magvarországi református egyház 1939 évi március első napján megnyílt ötödik budapesti zsinatnak 1940 évi december 10. napjától 11. napjáig tartott harmadik ülésszaka és 1941 évi májiusj 19. napjától 20. napjáig tartott negyedik ülésszaka. Ekkor cikkelyezték be ünnepélyes keretek között az erdélyi és királyhágó melléki egyházkerületek visszatéréséről szóló törvényt. De nemcsak ez volt a zsinat tárgya, hanem törvénymódosítás és kisebb jelentőségű, de mégis intézkedést kívánó ügyben is döntés történt. Mindezekről részletes, kimerítő felvilágosítást nyerhetünk a július utolsó napjaiban megjelent zsinati jegyzőkönyvből. A féltő szeretet megdöbbenésével jelentem közgyűlésünknek, hogy egyházmegyénkben a születések száma évről-évre csökken. Múlt évben a halálozás hattal volt több, most pedig egyenlő a születések számával. Niekünk, lelkipásztoroknak, kimondhatatlanul fáj ennek a józan, értelmes magyar fajnak a biztos pusztulása. Kesergésünket különösképpen növeli, hogy tehetetlenül állunk a betegséggel szemben. Magánérintkezésben, lelkészértekezleten, esperesi vizitációkor a presbitériumokban, ott, ahol annak szüksége mutatkozik, állandóan foglalkozunk vele. Keressük, kutatjuk annak okát, rámutatunk a benne rejlő erkölcsi rombolásra, egyházi és nemzeti veszélyre. De minden ily irányú fáradság hiábavalónak mutatkozik. Belmisszió^ lapunkban kiváltkép Pataky László kercai lelkipásztor úr szokott a saját egyházával — ímert a veszély itt és Szentgyörgyvölgyön a legnagyobb — kapcsolatban foglalkozni az egykével. Sajtó útjáni agitálásának, úgy mondja, ez évben mutatkozik némi eredménye. Mi, lelkészek, a hallottak és tapasztaltak után azt állítjuk, hogy ennek a szörnyű egyház- és nemzetpusztító, szinte fertőző betegségnek nemcsak kényelmi, de elsősorban gazdasági oka van. Ezen csák egy radikális örökösödési