A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. november, 1940. augusztus

— 18 — Egyetemes egyházunkat, közelebbről dunántúli egyházkerületünket még egy másik nagy veszteség is érte, Sörös Béila losonci lelkipásztor, a cseh megszállás alatti dunáninnemi református egyházkerület vollt püspökének 1939 október 2-án, hirtelen bekövetkezett tragikus halálával. Izzó vérű magyar, tüzes hitű, evangéliumi pásztor, megalkuvás nélküli szószólója fajtájának és híveinek, kit az új hatalom birtokosai több ízben börtönbe hurcolnak, de magyarságát megtörni, a kitűzött célérti futását gyengíteni nem tudják; megszervező je és éltető lelke a losonci lelkészképző szemináriumnak. Felszabadulás után sok jóakarattal siet a dunántúli református egyházikerülettel való mielőbbi egyesülés útját munkálni. Az égő szívvel várt felszabadulást megérhette Ugyan, félmehetett a »Nébó«-hegyére, megláthatta a gyarapodást, de az anyaegyházkerületbe való visszatérés előtt az erős tölgy lehanyatlott. Temetése 1939 október 5-én volt nagy részvét mellett. Közülünk való távozását egyetemes egyházunkkal és egyházkerületünkkel együtt őrségi egyházmegyénk közgyűlése is fájlalja és lefellett őszinte részvétünket nyilvánítjuk és emlékét jegyzőkönyvünkben megörökítjük. Csikesz Sándor előbb paróchus lelkész, később egyetemi professzor istenadta tehetségével kivételes alakja volt egyházi életünknek. Csodálatos szervező és inspiráló erő lakott benne. A theológiai tudományok

1 minden ágáha.i otthonos volt. A maga nagy tudását vetette a mérleg egyik serpenyőjébe, ha másokét mérni akarta. Azért követelt sokat nemcsak tanítványaitól, de mindenkitől. Sokat küzdött, agitált a lelkészek továbbképzése ügyében. E célból hívta életre az ORLE többnapos lelkészi konferenciáit, a Theológiai Szemlét, melyet a vele

1 szemben mutatkozott közöny dacára is fenntartott. Akarata ellentmondást nem tűrt, azért sok összetűzése is volt. Halála igen. súlyos vesztesége református egyházunknak. Méltó arra, hogy halála felett egyházmegyei közgyűlésünk is őszinte részvétét nyilvánítsa és emlékének jegyzőkönyvünkben helyet adjunk. ÜDVÖZLÉSEK. Folyó évi március hó 1-én mult 20 esztendeje, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklós Ur őfőméltósága Magyarország kormányzói székében ül. Esperesi jelentésemnek nem lehet feladata vázolni azt az államépü'let összeomlásával kezdődő és egyéb közösségi élet megnyilvánulásában is mutatkozó tehess, erkölcsi és anyagi lezüllést, meztelenségig menő lerongyolódást, melybe egy vesztett háború és kommunista forradalom után hazánk jutott. Ezt elvégezték arra hivatottak a jubileum napján. De nekem is jutott valami kötelességül: az, hogy közgyűlésünk fielé kiáltsam a Biblia szavait: Megálljatok és nézzétek az Ur, a mi Istenünk szabadítását, amelyet 20 esztendő előtti rettenetes elhagyatottságunkban, megtépett, összetört, megcsúfolt állapotunkban cselekedett velünk (2. M. XIV. 131.), mikor megmentő kegyelméből Kormányzó Urunkat — ezjt a magyar Nehémiást — fejedelemül és szabadítóul küldi nekünk (Cs. VII. 35.), hogy kiemelje fajtáját, nemzetünket a, pusztulás gödréből, a sárots fertőből és sziklára állította fel lábait,