A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. július
— 47 tagja, a Képviselőház, a Kisfaludy Társaság és az Akadémia volt elnökének 1936, március 22-én történt elhalálozásával. Bár országos viszonylatban mindenik hivatalában kiváló érdemeket szerzett, minket tanítókat mégis az államtitkári és a kultuszminiszteri állásokban eltöltött évei érdekeinek legjobban, mert abban az időben töltötte be ezeket az állásokat, amikor az a gondolat kezdett a nemzet lelkében kristályosodni, hogy a tanító munkája pótolhatatlan és eléggé meg nem becsülhető. Reformmunkálatokat kezdett tehát a népoktatás színvonalának és a tanitó sorsának emeléséért. Világos látását és jóindulatát legjobban jellemezte az a tény, hogy ezeket a reformokat nem az elzárt hivatalszobák asztalainál készítette, hanem maga köré gyűjtötte a tanítóság kiválóbb képviselőit és azokat munkatársaivá tette. Sajnos, hamarább kellett helyét ott hagyni, mielőtt terveit megvalósíthatta volna. A magyar tanitó egész szivével érzi azt a nagy veszteséget, a mely halálával a nemzetet sújtotta és azzal az elhatározással folytalja munkáját, hogy hűséges őrzője és továbbvivője lesz a nagy ember szellemi örökségének. Liszt Ferenc a nagy magyar zongora művész és zeneszerző ezelőtt 50 esztendővel költözött el. Sok dicsőséget, sok fényt és sok megbecsültetést szerzett a magyar névnek, méltó tehát, hogy mi is megemlékezzünk róla és emlékét jegyzőkönyvünkben megörökítsük. Méltó befejezése volt ennek az emlékévnek a junius 28 29-i szombathelyi dalosverseny, mely egyúttal Liszt Ferenc emlékünnepély is volt. Berzsenyi Dánielről a 100 évvel ezelőtt (1936. február 14) elhunyt költőről azért emlékezünk meg, mert azt akarjuk, hogy hazafiságunkban az Ö példája is erősítsen bennünket. A rabszolgasorsban élő magyar nemzetért mi is Berzsenyi hármas jelszavával akarunk küzdeni; tiszta erkölcs, hazafiasság, magyaros műveltség. Ezért él Berzsenyi emléke az egész országban a hatórokon innen és túl. És ha majd eljön az az idő, amikor a magyar műveltség aranyhidján át kezet szorithatunk elszakított testvéreinkkel, Berzsenyi Dánielre emlékezvén azt fogjuk mondani: „Állsz még, állsz még szeretett hazám, régi nagyságodban, dicsőségedben, fényedben I " A Tiszántúli Ref. Egyházkerület és a debreceni ref. egyház 1936. junius 3-án ünnepelte meg dr. Baltazár Desző püspök és konventi elnök ur negyedszázados püspöki jubileumát. Az ünnepség a nagytemplomban zajlott le, ahol 25 évvel ezelőtt iktatták be püspöki méltóságába. Ez a huszonöt év a magyar református egyház életében az újjászületés korszaka volt. Hogy a nehézségeken átjutottunk, abban a főérdem dr. Baltazár Dezsőé. Nem akarok az ő elévülhetetlen érdemeiről hosszan emlékezni, hisz azokat mindannyian ismerjük. Csak arról szeretnék pár szóval megemlékezni, hogy mi tanitók mennyit köszönhetünk az Ő jóságos szeretetének. És ennek a szeretetteljes jóindulatának a kinyilvánításában nem volt különbség pályájának kezdetén s most életének és hatalmának delelőjén.