A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július
- 23 -végezték. Voltak nagyon helyes, igen jó beosztással készült, majd kevésbbé sikerült, voltak csak ugy hirtelenében összeütött gyenge tanmenetek. Ezeken az illetékesek tanítás közben még sokat javíthatnak és az esetleges kinövéseket lefaraghatják, a hézagokat kitölthttik annyira, hogy egészen jó eredményt érhetnek el vele. Különben a legjobb Lecketerv is csak annyit ér, amennyit készítője meg tud belőle valósítani. Ebben az évben új vizsgálati jegyzőkönyvvel kellett dolgozni. Pontos, hibátlan kitöltése nem mindenütt sikerült. Vannak benne magyarázatra szoruló pontok. Ennek következtében nem is egységesen lettek kitöltve. Szabó István, bizottságunk érdemes tagja egyöntetű eljárás végeit a jegyzőkönyv hány példánybani és az egyes pontok mikénti kitöltése felett eszmecserét kér a tanügyi bizottságtól. Különösen a 22, 23, 25, a Pótiv 5, 7, 8 pontjai olyanok, melyek megbeszélést igényelnek. A III. sz., vagyis a kerkamelléki körzet jelentése nem minden fájdalomtól mentesen jegyzi meg, hogy a vallás és ének tanítása terén, kisebb fogyatkozásoktól eltekintve, tanítóink minden lehetőt megtesznek, mégsem mutatkozik erőteljesebb vallásos ébredés. Felveti a kérdést, vájjon mit lehetne tenni az iskolának különösen az akarati nevelés terén? Kifogásolja a Tanterv azon követelményét, hogy I II. osztályokban követeli bibliai történetek bizonyos formában való betanítását, mely a rendelkezésre álló időt teljesen felemészti, igy tekintettel iskoláink osztatlan állapotára, nem jut idő a sokkal fontosabb érzelmi nevelésre, akarat képzésre. E tekintetben a Tantervben megszívlelendő módosítást ajánl, melyet külön indítvány alakjában fogok a bizottság elé ttrjeszleni. Az iskolák körfelügyelői megvizsgálása az őrségi (II. sz.) körzet kivételével a kanonika vizitációval karöltve történt meg. Itt 10-12 nappal későbben. Jelentések általában örömmel számolnak be a vizsgálat alka.mával tapasztaltakról. A tanévet szept. 15-ig mindenütt megkezdték. Az évzáró ünnepélyt junius 12-16-án tartották. A tankötelesek 98-99 9/o mindenütt jelen volt a látogatáskor. Részben a tanító betegsége, részben a gyermekek közt fellépő járványos betegségek miatt rövidebb, vagy hosszabb ideig szünetelt a tanítás, a szalafői, őriszentpéteri, ispánki, körmendi, egyházasrádóci, pusztarádóci, kerkanémelfalui egyházakban. Az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy Imre Sándor kisrákosi lanitó is huzamosabb ideig beteg volt, de iskolájában tanítási szünet nem volt. Egy tanteremben Gaál Mária helyettesítésével folyt a tanitás. Somogyi Béláné Kustánszegben januártól-évvégéig, Hidashollóson Gróf Sándor kb. 10 hétig betegszabadságon volt. Előbbit Somogyi Ibolya, utóbbit Baksa József okleveles tanítók helyettesitelték. Lengyel Zoltán senyeházai tanitó katonai szolgálatot leljesiiett, helyettese Laczó Sándor oki. lanitó volt.