A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

— 18 ­jék felnövelni, hogy az alapítvány a kitűzött célt annál eredmé­nyesebben szolgálhassa. Az egyházmegyei közgyűlés megilletődéssel és hálás köszönettel fogadván az alapítás tényét, az alapítványt az alapító levélben meghatározott céllal és rendeltetéssel elfogadja, — az alapítvány kezelésére és megőrzésére köte­lezettséget vállal, — az alapító levelet az alapító által bemutatott szöveg 1-8. pontjai szerint megállapítja annak kife­jezésével mégis, — hogy az alapítvány összegének 1000.- pengőre való felnövelése iránt előterjesztett kérelmet az egy­házmegye és a gyülekezetek mostoha anyagi viszo­nyai folytán a jelenben nem teljesítheti, — a kérelmet azonban napirenden óhajtja tartani, hogy alkalmasabb időben és teljesítő képességének javulásával a kérelem teljesítését ismételt megfonto­lás tárgyává tehesse, — az alapitónak hálás köszönetét nyilvánítja, — végül jóváhagyás céljából elrendeli az alapító levélnek és a jelen határozatnak az egyházkerületi közgyűléshez való felterjesztését. 23. Kovács Gyula világi tanácsbiró előadásában tárgya­lás alatt van a szentgotthárdi ref. hivek fiókegyházzá való alaku­lása. Egyházmegyei közgyűlés a fiókegyházzá alaku­lás jogi és közigazgatási vonatkozásait nem látja még teljesen tisztázottnak, azért a jelen alkalommal ér­demleges határozatot nem hoz, hanem Vörös Lajos és dr. Tornyos György tanácsbirák személyében bi­zottságot küld ki azzal a megbízatással, hogy a hely­színen való alapos vizsgálat és megbeszélés utján készítse elő a szentgotthárdi hivek fiókegyházzá ala­kulását és a vizsgálat eredményét terjessze be gz esperesi hivatalhoz,

Next

/
Thumbnails
Contents