A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. augusztus

— 9 — úr is meleg érdeklődéssel vett részt az egyházlátogatásban. A sárvári társ­gyülekezet meglátogatását pedig dr. Tornyos György világi tanácsbiró úr szives közreműködésével teljesítettem. Köszönet szives fáradozásukért. Gyülekezeteinkben a hit- és erkölcsi élet mezején feltűnő és különös felemlítést követelő hiányok ugyan nincsenek, de azért mégsem mondható mindenütt a helyzet olyan kifogástalannak, hogy javítani, emelni ne lehetne és ne lenne szükséges. Az ünnepi templomlátogatásról az adatok és jelen­tések, mondhatni, kivétel nélkül dicsérettel szólnak, de már a vasárnap dél­előtti istentiszteletek látogatása nem egy gyülekezetben hagy fenn kívánni valót; vasárnap délután pedig több gyülekezetben nem is tartható istentisz­telet. Viszont a hétköznap reggeli istentiszteleteken úgyszólván mindenütt csakis az iskolai növendékek vesznek részt. Egy-két gyülekezetünk bevezetvén az időnkénti, hétköznap esti istentiszteleteket, ezeken ismét nagyobb számmal vesznek részt a hivek, tehát célszerűeknek kínálkoznak, ahol csak megvaló­síthatók. A megindult és lassan-lassan bár. de egyházmegyénkben is fejlődő belmissziói munka feladata lenne az, hogy a helyzet mindenütt kedvezőbbre forduljon. De bizony azok a szervek és eszközök, melyek e munkában segít­séget nyújtanának, eddig nagyon gyengén vannak képviselve. Igaz, hogy belmissziói köreink az elmúlt időszakban megkezdték működésüket missziói nap rendezésével is. Két helyen: Öriszentpéteren és Egyházasrádócon volt ilyen áldásos hatású összejövetel, előbbi helyen presbiteri értekezlettel is kap­csolatban. Az is igaz, hogy vallásos estély az elmúlt időszakban, három leányegyház kivételével mindenütt volt, több kevesebb számmal, de a kerü­letünk által is kivánt egyházi énekkar 25 anya- és leánygyülekezetből csak 15 helyen van. Vasárnapi iskolát 5 helyen vezettek be. Nőegylet van 3, leány­egylet 3, olvasókör 6, ifjúsági egylet 1, konfirmáltak egyesülete 1. Amint tehát az adatokból látszik, még van aratni való gabona. Ami az áldozatkészségben nyilvánuló vallásos buzgóságot illeti, bár a mai súlyos gazdasági viszonyok mellett e téren kevesebbet lehet várni, mégis az önkéntes adakozás terén nagyobb összegekkel szerepelnek: Szentgyörgy­völgy 300 P alapítvánnyal, Őriszentpéter 21043 P-vel, Zalaegerszeg-Sárvár 19010 P-vel, Nagyrákos 115 P-vel, Körmend 112-78 P-vel, Egyházasszecsőd 105-40 P-vel, Kerca 70 82 P-vel, Egyházasrádóc 64 P-vel, Barabásszeg 6330 P-vel. Itt említem meg, mint a vallásos buzgóságnak és áldozatkészségnek szintén valóban elismerésre méltó jelét, hogy az őriszentpéteri gyülekezet a templomba a hivek áldozatkészségéből orgonát állított, melynek felavatását Püspök úr Őméltóságának akadályoztatása miatt az ö megbízásából én végez­tem, urvacsoraosztással egybekapcsolva. Ugyanekkor délután értékes, tartal­mas, vallásos előadás is volt. Új építkezések a következő gyülekezetekben voltak: Zalaegerszegen lelkészlak épült 22.300 P költséggel; új iskolák: Kisrákoson 21.864-20 P,

Next

/
Thumbnails
Contents