A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július, 1929. november
— 28 — Ad 5. A szalafői és a pusztarádóci egyházakat utasítja, hogy új iskolájuk felépítéséről haladék nélkül intézkedjenek s erre vonatkozó határozataikat legkésőbb jövő évi közgyűlésünkre jóváhagyás végett terjesszék fel. Ad 6. Utasítja a szentgyörgyvölgyi gyülekezetet iskolájának a közegészségi és tanítási követelményeknek megfelelő kijavítására és átalakítására. Ad 7. Felhívja valamennyi gyülekezetét, hogy iskoláiknak a felszerelésére minden lehetőt elkövessenek. E célra minden évben költségvetéseikben bizonyos összegnek a felvételéről s annak a rendelt célra való felhasználásáról gondoskodjanak. Utasítja evégből az iskolavizsgáló körbizottságokat is, hogy jelentéseikben az abban az évben végzett intézkedésekről s tanszerbeszerzésekről minden iskolánál külön és pontos jelentést tegyenek. Ad 8. A tanterv végrehajtásának egyöntetűsége céljából elrendeli, hogy a váltakozó tananyagu osztályokban a jövő 1929/30. iskolai évben az A) év tananyaga tanítandó. Ad 9. Valamennyi iskolafenntartó gyülekezetét utasítja, hogy a tanév megnyitására és bezárására vonatkozó törvényes intézkedéseket pontosan és szigorúan hajtsák végre. A barabásszegi, csonkahegyháti és kustánszegi iskolák vezetőit külön is figyelmezteti, hogy amennyiben a törvény intézkedéseit ismételten sem tartanák meg, velük szemben kénytelen lesz a legszigorúbban s fegyelmi eljárás alkalmazásával is fellépni. Ad 10. A tanítói karnak kulturális és társadalmi téren végzett munkásságáért őszinte elismerését nyilvánítja s újból is kéri különösen az iskolánkivüli népmüvelődési előadásoknak a felkarolására, hogy ezáltal is a gyülekezetek és azok vezetői közé minél szorosabb kapocs fűződjék. Ad 11. Valamennyi, de különösen a szalafői, a hidashollósi, még inkább pedig a pankaszi és a kerkanémetfalui iskoláknak a vezetőit utasítja az iskolai mu-