A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1924. június, 1925. július
— 37 — Az egyesület nevében kifejezett üdvözlésért kartársai nevében Soós Gyula mondott köszönetet. 5. Császár Ede alelnök felolvassa az elmúlt évről szóló jelentését. a) Szól a nyugdíjügy végre megtörtént, de kedvező rendezéséről, melynek eredménye valójában csak a szanálás után mutatkozik. Hiszi, hogy ama viszás intézkedést, mely a nyugdíjazáskor az összes szolgálati helyekről való javadalmi jegyzőkönyveket kivánja, megszünteti a miniszter. b) A fizetésügyben való intézkedéseket nem találja kielégítőnek, sőt nagyon igazságtalannak itéli, mikor némely fővárosi színész, színésznő túl magas fizetésével szemben az igazi kultúra munkásainak a tisztességes megélhetést, családfenntartást sem biztosítja az állam. c) Megemlíti az új állami iskolai tantervet, annak előnyeit s vele kapcsolatban a konvent intézkedését az egységes református tankönyvekre nézve. d) Meggyőző szavakkal buzdítja a tanítóságot saját jóléti intézményeinek: az Eötvös-alap és a Vasmegyei Tanítók Háza támogatására. Támogassunk — úgymond — minden jóléti intézményt, de elsősorban a magunkét, mely önmagunk és családunkkal szemben erkölcsi kötelességünk. e) Kegyeletes szavakkal emlékezik meg egyházkerületünk elhunyt melegszívű püspökéről, Németh Istvánról, a kitiinő történészről, továbbá Szikszay Ödön szeretett kartársunkról, ki 15 éven át volt az őriszentpéteri gyülekezet önfeláldozó, buzgó tanítója. Áldott emléküket jegyzőkönyvben örökíti meg egyesületünk. Az elhunyt Főpásztor örökébe lépő dr. Antal Géza, a nagy tudással, fáradhatatlan tevékenységgel, szerető szívvel megáldott új püspök működése elé reményteljes bizalommal tekint a tanítóság. f) Jókairól, mint megmérhetetlen értékű nemzetnevelőről szól, ki a tanítót is mindig igaz mivoltában és nem torzalaknak rajzolta meg. A nagy iróról való megemlékezést jegyzőkönyvbe veszi közgyűlés. g) Azon jelentősét, hogy Senyeházán, esperes úr 40 éves jubileuma alkalmából gyülekezete által rendezett ünnepélyen nyolc tagu küldöttséggel tisztelegtek, helyeslően veszi tudomásul közgyűlés. h) Jelenti, hogy Székely Lajos egyházasszecsődi tanító