A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. június

— 7 — Nagytiszteletü és Nagyságos Egyházmegyei Közgyűlés! Hóseás próféta mondja (IV., 6.): „Elvész a nép, mely tudomány nélkül való". A próféta mondásának igazságáról áldott emlékű elődeink teljes mértékben meg voltak győződve. Ezt igazolja az a tény, hogy iskolák alapítására, fenntartására nagy gondot fordítottak és minden áldozatot meghoztak és ennek köszönhetjük azt, hogy református egyházunk a felvilágosodásnak mindig zászlóvivője volt. Nagy áldozatokkal alapították és tartották fenn számunkra szűkebb hazánk, a dunántúli református egyházkerület pápai főiskoláját is. Tudjuk, hogy mennyi üldözésnek, vagyonelkobzásnak volt ez iskola kitéve, tudjuk, hogy még Pápa városából is kiüldözték. De az áldozatkészség és erős akarat, ez iskolánkat megsemmisülni nem engedte. Jól tudták, hogy az iskola református egyházunknak életgyökere és ha e gyökeret elvagdalják, elszárad, elpusztul az egyház is. Egyházkerületünknek ez a büszkesége, dicső őseinknek ez a szent hagyatéka a lét és nem lét között vergődik. A változott viszonyok miatt az alapítványok kamatai a kiadásokat közelről sem fedezik. Megengedhetjük-e, hogy az alma mater, az ősök e szent hagyatéka megsemmisüljön, a világító lámpás elsötétüljön ? Lehetünk-e oly tékozló utódok, kik az áldott emlékű atyáktól nyert örökséget elpusztulni engedjük? Ha ilyenek lenni nem akarunk, ha az utódok kárhoztató ítéletét magunkra vonni nem akarjuk, követnünk kell az elődök áldozatkész példáját. Ne legyen egyetlenegy gyülekezet, ne legyen egyetlenegy kálvinista ember, aki a tőle telhető áldozatot meg ne hozná a magyar kultúrát is szolgáló ez iskola fenntartásához, hogy az ősöktől örökölt főiskolát szégyen, pirulás nélkül adhassuk át az utódoknak. A változott viszonyokkal számolnunk kell, a reánk bizott dolgok gondját magunkra vévén, azt az erőt, mely adatott nekünk Isten kegyelme által az evangéliomban, hatványozott buzgósággal felhasználni és értékesíteni ne késlekedjünk. Egyház és iskola tőlünk várják az áldásos munka megindítását. A társadalmi élet újjászületésének nagy munkájából ki kell vennünk részünket. A magyar haza boldogságára irányuló nehéz munkában és hűségben nekünk kell világító példaképpen előljárnunk. Az Ég áldása fogja kisérni minden nemes törekvésünket! Egyházmegyénk közönségének azon bizalmát, mellyel másodízben esperessé választott, hálásan megköszönöm. Programmom a régi, Istentől nyert csekély tehetségemmel, részrehajlatlan hűséggel szolgálni egyházmegyénket. Elncktársamnak és a hivatalnoki karnak nagybecsű támogatását kérve és arra továbbra is számítva, Istennek áldását kérem egyházmegyénk minden egyes tagjára. Senyeháza, 1922 junius hó 26. Szűcs László esperes. Egyházmegyei közgyűlés esperes jelentését tudomásul veszi.