A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. június

- 40 lenkedésben keresi. — Bármilyen rettenetes is a háború, mégis át kell hatva lenni a kultura szellemétől. Azt mondhatjuk — az egész világgal szemben váratlanul hosszú idő alatt — győzelmesen álljuk a reánk zúduló erős támadásokat. Sőt ennél sokkal többet is tettünk. Megtörtük az orosz kolosszusnak mérhetetlen hadait, — kiálltuk a déli és nyugati frontok legborzalmasabb pergőtüzeit; — kiütöttük az orvul reánk törő Románia kezéből a fegyvert; földönfutóvá tettük a háború casus bellijét — a gyilkos Szerbiát. Talán nagy tömegünknek, vagy modern fegyvereinknek eredménye ez? — Nem. — Hisz ellenségeink tizszer többen vannak, modern fegyverekkel ők is rendelkeznek. Szellemi felsőbbségünk s a szivünket betöltő hazaszeretet adja nekünk az erőt ezen egyenlőtlen küzdelmünknek véres tusájában. A mi célunk szent, mert hazánkat védelmezzük. Ellenségeink célja azonban gonosz, mert a mi romlásunkra törekednek. — Szét akarják törni évezredes örökségünket; meg akarnak semmisíteni bennünket. De a mi jó Istenünk valamint az elmúlt ezer év sok véres küzdelmei között a letűnt századokban velünk volt és megoltalmazott, úgy a jövőben is velünk lesz és megsegít bennünket! A magyart mindig a hazaszeretet lelkesítette és lelkesíti. S ezt a legnemesebb érzelmet a gyermeki szivekbe beiktatni volt a legszentebb feladata és kötelessége a magyar néptanítónak minden időben. A hazáért élni, a hazáért meghalni, ez volt minden oktatásunk vezérfonala. A legkisebb falusi iskolában ép úgy, mint a fővárosi iskolapalotákban lelkesedéssel szavalta és énekelte minden gyermek a Szózat gyönyörű szavát: „Itt élned — halnod kell!" — A hazaszeretetben csúcsosodott ki a mi kulturánk s ebben nem is csalódtunk. A magyar iskola a magyar szellemet fejlesztette a múltban s erről az útjáról nem térhet le a jövőben sem. A magyar kuliuráért, önérzetes, erős magyar társa-