A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. június
— 31 — Ezzel az ülés véget ért. K. m. f. Sziics László esperes, elnök. Jegyzette: Csukás Endre számvevőszéki jegyző. Egyházmegyei közgyűlés a számvevőszék felolvasott jegyzőkönyvét tudomásul veszi s egyes pontjaira a következő határozatokat hozza: Ad 1. Az összes beterjesztett számadásokat jóváhagyja a szentgyörgyvölgyi és szécsiszentlászlói egyházak számadásainak kivételével, amelyeket az illetékes presbitériumokhoz megfelelő újabb elkészítés és beterjesztés végett visszaküld. Ad 2. Az „Avas Dániel-féle alap" számadásánál a jegyzőkönyvnek javasolt a), b) és c) pontjait határozati erőre emeli. Ad 3. A számvevői jelentéseknek az illetékes lelkészi hivatalok között való körözését elrendeli. Úgyszintén utasítja az egyházvizsgálatot a vagyonleltáraknak a helyszínen az alapokmányok tekintetbe vételével való pontos és valóságnak megfelelő összeállítására, a lelkészeket pedig ezeknek évrőlévre való pontos tovább vezetésére a szabályrendelet 27. §-ban levőkre való utalással. Ad 4. Az egyházmegyei közpénztárnak 1914. évre szóló költségvetését jóváhagyja és utasítja a pénztárost, hogy a Kálvineum céljára jelen évtől kezdve további intézkedésig évről-évre 25 koronát illesszen a költségvetésbe és küldjön meg a nevezett intézménynek. Ad 5., 6. Az egyházmegyei köz- és gyámoldai pénztáraknak 1913. évi számadását helybenhagyja s pénztárosnak a felmentvényt a szokásos fenntartással megadja. Úgyszintén a gyámoldai pénztár jövedelmére vonatkozó számvevőszéki javaslatot is jóváhagyja.