A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. június

- 29 ­mentvényt megadja. A kerkáskápolnai presbitériumnak azon határozatát, amellyel kötelességszeriileg 500 korona végrendelet-végrehajtói tiszteletdijat állapít meg lelkész részérc, helybenhagyja. Egyszersmind a lelkész úrnak, a hagyaték megmentése, rendbehozása és biztosítása érdeké­ben végzett két évi fáradozásaiért elismerését nyilvánítja. b) A hagyatékról külön leltár készíttessék és évről-évre az egyszersmindenkori senyeházi lelkész által készített rend­szeres zárszámadás terjesztessék be a számvevőszék utján az egyházm. közgyűléshez. c) Az egyházm. közgyűlés utasítja a számvevőszéket, hogy a végrendelet pontjainak betartását és a hagyatéknak a meghatározott célra való fordítását ellenőrizze, szükség esetén az egyházm. közgyűléshez jelentést tevén. 3. A zárszámadásokra vonatkozólag általánosságban a számvevőszék a következő intézkedéseket tartja szükséges­nek. A beterjesztett előadói jelentések az illetékes egyházak között köröztessenek a jövőbeni miheztartás végett, Mivel pedig a vagyonleltároknak összeállítása általában nem megfelelő, bizassék meg az esperes úr azzal, hogy az egyház látogatás alkalmával az egyházm. jegyzővel együtt az alapokmányok betekintésével állíttassa össze a helyes és a valóságnak megfelelő vagyonleltárakat. Az így össze­állított és megbízható adatok alapján megállapított vagyon­leltár évről-évre való pontos lezárására és vezetésére a lelkészek a szabályrendelet 27. §-ában levőkre való uta­lással utasíttassanak. 4. Fülöp József egyházm. pénztáros beterjeszti az egyházmegyei pénztárnak 1914. évre szóló költségvetését jóváhagyás végett. Számvevőszék a költségvetést 3379 korona 23 fillér bevételi-, 2866 korona 48 fdlér kiadási előirányzattal jóváhagyja. Mivel a Kálvineum céljaira minden egyház­megye segélyt szavazott meg és mivel most már az egyhm. pénztár ezt könnyen megbirja, azon intézkedés jóváhagyását kéri a számvevőszék a közgyűléstől, hogy a Kálvineum

Next

/
Thumbnails
Contents