A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. június

— 65 talán helyes és kellemes, de tankönyvirodalmilag, vagyis tudományos stílusnak nem való. Annyi benne a szóvirág, jelző, jelképes mondás, hogy a gyermek a virágok között nem tudja megtalálni a gyümölcsöt, vagy mint mondják: „a fától nem látja az erdőt". A sok „szedte-vette; adta", „Kárpátok koszorúzta", „négy folyó öntözte" kifejezés, a sok felépített teória és az örökké lerántó „ámde", nem tankönyvbe való. Előfordulhat „ámde", de nem annyiszor, mint ebben a könyvben (vagy 80-szor). Az ilyen stílust a gyenge gyermeki ész nem képes megérteni és felfogni. Neki kevesebb a szóbősége; környezete is a magyaros, egyszerűbb és egyenes kifejezésekre szoktatja és utalja; a virágos kifejezésekben nem érti meg a kifejezés eredetiségét. Szónoki, szépirodalmi művekben igenis szépek az ilyen jelzőkkel, mint virágokkal ékesített kifejezések és hatást is kelthetnek a hallgatókban, de a gyermeket a gondolatmenetben eltévesztik, a megértés irányától eltérítik. Számtalan példát lehetne idéznem állításaim igazolására, de hiszen aki figyelemmel átolvassa, az minden lapon találhat rá példát, sokszor többet is. Berendezése, a külföldi történelemmel való kapcsolata oly kevert, hogy belőle nagyon nehéz kihalászni a Magyar nemzet történelmét. Sokszor egész oldalakat szentel a világtörténelmi eseményeknek, úgy, hogy hétszámra elfelejteti nemcsak a gyermekkel, de még talán a tanítóval is, hogy neki voltaképpen a Magyar nemzet történelmét kellene tanulni, illetve tanítani. Hogy csak egy-két példát említsek: jobb volna a 30 éves háború, vagy francia forradalom történelmét megemlíteni, s ezeknek bővebb ismertetését a tanító magyarázatára utalni. Szóval ezeket inkább a vezérkönyvben elhelyezni. Tovább nem is indokolom indítványomat, hozhatnék fel ugyan még számtalan érvet, de ennyit is elégnek találtam arra, hogy fenti indítványomat megtegyem. Én, mint egyházmegyénk legosztottabb iskolájában működő tanító — mondhatom a legnagyobb ambícióval fogtam hozzá ezen tantárgy eredményes tanításához, — de ezen tankönyv menete szerint, őszintén beismerem, hogy a célt nemhogy el nem értem, de még csak megközelíteni is alig tudtam ; elképzelem az osztatlan iskolákban működő tanítók nehezebb helyzetében, hogy milyen lehetett az eredmény? . . . Egyszóval kijelentem, hogy én ezen tankönyvet, legalább 5