A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. június

— 10 ­Egyházmegyei közgyűlésünk teljes mértékben méltá­nyolván s örvendetes tudomásul vévén azon egyházunkra nézve minden esetre kedvező helyzetet, hogy református hiveink és növendékeink Szombathelyen szaporodnak, az állandó hitoktató alkalmazását szükségesnek ismeri el; szükségesnek annál is inkább, mert ugyanazon hitoktató elvégezhetné a soproni, a kőszegi tanintézetekbe és a sárvári polg. iskolába járó ref. növendékek vallásoktatá­sát is; ámde, hogy egy ilyen hitoktatói állás teljesen állami javadalmazással lenne felállítható, ebben nem bizik; az állást csakis olyan módon véli szervezhetőnek, ha az egyes állami és községi iskolákban a hitoktatónak adni szokott és remélhető dijak számításba vételével a hiányt — mert missiói célról van szó — az orsz. közalap pótolja. E célból megbízza a közgyűlés az egyházmegye elnökségét, hogy haladék nélkül szerezze be az informá­ciókat, hogy a fentebb megjelölt intézetekbe hány ref. növendék jár; hány óra lenne tartható; mekkora ösz­szeget lehetne állami és községi forrásból hitoktatói dijak cimén reményleni s mi lenne az összeg, amit a konvent­től a közalapból segélyképpen kérni kellene. Ennek meg­állapítása után terjesztessék fel az ügy meleg pártolással a legközelebbi kerületi közgyűlés elé. Megjegyeztetik, hogy a hitoktatói állás szervezése az egyházasrádóczi lelkésznek a szombathelyi egyesült gyülekezetben szerződésileg biztosított jogait, kötelessé­geit nem érinti. 16. Olvastatott Bajcsy Gyula felsőőri lelkész kérelme, mely­ben a felsőlövői evang. tanintézeteknél a ref. vallású növendékek részére ref. hitoktatói állás szervezését, illetve felállítását és ez állásra alkalmaztatását kéri. Egyházmegyei közgyűlés, tekintettel arra, hogy a nem református felekezeti középiskolákba járó ref. vallású tanítványok vallásos oktatásáról (E. T. VI. t.-c. 88. §.) az egyházkerület intézkedik: Bajcsy Gyula kérelmét meg­felelő intézkedés megtétele céljából a főt. egyházkerületi közgyűléshez pártolólag felterjeszti.

Next

/
Thumbnails
Contents