A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. január, 1910. július

— 33 — dig 112 növendékkel. A jeles iskolákat jutalmazó két jutalom közül az egyik jutalmat Szijj Albertina tanítónőnek véleményezzük kiadni. Adakoztak ezen egyházban: Döbröntei Ferencné 4 K, Somogyi Ilona ev. vallású 4 K, Cseppán Istvánné 2 K, Pap Erzsébet 1 K-t Isten dicsőségére; perselypénz volt 45 K. Barabásszegben a sok harc után békesség uralkodik; a sok éven át tartó hanyatlás után a haladás útjára tért az egyház; 14 ezer korona kölséggel oly szép, két tantermes iskolát épített a gyülekezet, mely városi gyülekezetnek is díszére válna. Az egyházi élet terén is felélénkülés tapasztalható; a gyülekezet óhaja az volna, hogy a lelkészi állás rendes lelkésszel töltessék be, mert a helyettes lelkészek folytonos változása hátrányos az egyház érde­keire nézve különösen itt, hol a romokat kell először eltüntetni és csak azután építeni. Panaszt emeltek, hogy Bollahidán az ág. h. evangélikusok nem tartják be a két protestáns egyház között kötött egyezségnek azon rendelkezését (Egyesség, 1900 március 6., 12. §.), amely szerint a Bollahidán lakó ref. vallású hívektől beszedett egyházi és iskolai adónak felét — a tandíjat nem számítva — tartoznának a bara­básszegi egyháznak átszolgáltatni. Ez ügyben felhívást intéztem Bollahidára és igyekezni fogok, hogy ez az ügy a két testvér egy­házhoz illő módon — igazságosan és békés úton legyen elintézve. Szentgyörgyvölgyén mindeneket jó rendben találtunk; épületei jókarban vannak; kutcsinálásra 1200 K fordíttatott; önkéntes ada­kozás volt 13'40 K. Kisebb iskolájában a tanítás eredménye — mint eddig — úgy ez évben is oly kitűnő volt, hogy az egyik jutalmat Vargha Etelka tanítónőnek véleményezzük kiadni. Szécsiszentlászlón az új iskolaépület megfelel céljának, egyéb­ként is minden rendben találtatott; az elöljáróságnak azon pana­sza, hogy iskolájukat a csekefaiak 2 év óta ingyen használják — a jelen gyűlésen kerül elintézés alá. Magyarszombatfán szintén jó rendet találtunk; elöljárók, egy­háztagok hiven teljesítik kötelességeiket; épületeik jókarban vannak. Veleméren — tekintettel arra, hogy ezen leányegyház távol fekszik az anyaegyháztól, — a tanító a lelkész engedélyével az iskolában havonként egy-egy istenitiszteletet tart, melyet szépen 2

Next

/
Thumbnails
Contents