A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július
— 38 — 15. Elnök az igazolások során a hozzá beérkezett levélbeli mentségeket közölte a közgyűlésen s a hozzájárulás a következő igazolásokhoz adatott meg: Méltóságos dr. Chernel György, tiszteletbeli elnök ; Rábayné Johanovich Jusztina körmendi, Vittnyédi Anna széesiszentlászlói, Kánya Ilona csonkahegyháti és Vargha Etel szentgyörgyvölgyi tanítónők; Hodossy Gábor pankaszi, Tóth Ferenc őriszentpéteri, Dóczy János felsőőri, Császár Ede senyeházai és Szabó Béla veleméri tanítók elmaradása igazoltnak vétetik. 16. Tárgyaltatctt a közgyűlésen a távollevő egyleti tagok elmaradási esete, melyre nézve határozatba vétetni rendeltetett ez: Vikár Géza (Kisrákos), Tóth József (Szalafő), Tiba Gyula (Szombatfa), Gózon Lajos (Szentgyörgyvölgye), akik testületi kötelezettségüknek bármely okból nem tettek eleget: a testületi közgyűlés az e felett való mély sajnálkozáson és megrováson felül követelésbe vette az előirt bírságolás alkalmazását. 17. Németh Gyula alelnök az indítványok elővételén utalva a változott viszonyokra, melyek az elnöki és pénztárnoki ügykezelés növekedése folytán az irodai költségeket illetőleg mutatkoznak, e végből az eddigi fedezet felemelését javalja. Megállapíttatott, hogy az elnöknek 10 korona, a pénztárnoknak pedig 4 korona többlet illesztessék az egyleti költségvetésbe. 18. Nt. Bajcsy Gyula felsőőri lelkész úr az egyesület figyelmét felhívta, mely szerint ha az állami hivatalnokok féláru vasúti kedvezményben részesülnek, a felekezeti tanítóság is igényelheti köztisztviselői jogánál fogva ama kedvezményt; ugyanazért ajánlja, hogy ez alapon kérelmezné a testület annak megadatását. Közgyűlés e kérdést felszínen tartani határozta. 19. Elnök felhívta a közgyűlést a jövő évi gyüléstartás helyének és idejének megállapítására s a beható vita ezt a határozatot eredményezte : A mindenkori közgyűlés, a testületi tagok könnyebb megjelenhetése céljából, juliusról szeptemberre tétetik és a jövő évben Körmenden fog megtartatni.