A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1908. július
— 30 — közigazgatási bírósági ügyét, melyre vonatkozólag Szűcs László egyházi tanácsbiró előadása és javaslata alapján egyhangúlag a következőképpen itélt: A panasz elutasíttatik. Indokok: Az Egyházi Törvény I. t.-c. 38. §-a világosan kimondja, hogy presbiteri gyűlés lelkész, vagy helyettes lelkész nélkül nem tartható. A Kislengyelben tartott barabásszegi presbiteri gyűlésnek nevezett összejövetelen pedig sem rendes, sem helyettes lelkész nem volt jelen. Amennyiben a tanító ezen összejövetelnek jegyzőkönyvét mint presbiteri jegyző irta alá, fegyelmi vétséget követett el. Az Egyházi Törvény által tilalmazott olyan összejövetel vagy gyűlésnek, melyet a polgári hatóság segélyével széjjel oszlatni kellett volna, panaszát egyházmegyei bíróságunk tárgyalás alapjául el nem fogadhatja. Ennélfogva a panaszt vissza kellett utasítani. 5. A kerkanémetfalui ref. egyház beterjeszti presbiteri és közgyűlési határozatát, melyben az alsószenterzsébeti fiókegyházat az anyaegyháztól elcsatolni és a fiókegyházat iskolaépítésre utasítani kéri azon okból, hogy a fiókegyház tagjai az építendő templom költségeihez csak VB részben akarnak járulni. Az egyházmegyei közigazgatási biróság a szóban forgó ügyet végleges itélethozásra teljesen érettnek nem találván, erre nézve Szűcs László egyh. tanácsbiró előadása és véleménye alapján egyelőre a következő végzést hozta: Mégegyszer s utoljára felhivatnak az alsószenterzsébeti egyháztagok ezen ügynek egymás között békés uton leendő elintézésére. Felhívja biróság a fiókegyház tagjait, hogy a templomépítés ügye ne legyen reájuk nézve Bábel-tornya, mely az eddigi békés egyetértést megzavarja a kerkanémetfalui egyházban. Gondolják meg a fiókegyház tagjai, hogy midőn a mult század első felében a szentgyörgyvölgyi