A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. július
- 30 4. Országos zsinatunk törvényhozási munkáját elvégezte, s miután az 1848-ik évi XX-ik törvényczikk anyagi vonatkozásának részleges végrehajtására, illetve a kezdeményező lépések megtételére az államkormány részéről igéret tétetett, a meghozott törvények Őfelségéhez felterjesztettek, s kevésbbé jelentékeny észrevételek kapcsán visszaküldettek. Csak részleges végrehajtásról van azonban szó a törvényről és e czimen emelhető igényeink végleges kielégítést nem nyertek, ugy hogy kötelességünk oda törekedni, hogy a hivatolt törvény mielőbb minden vonatkozásaiban végrehajtassák, mert ha ez elmaradna, elmondhatnók : „Adtál Uram esőt, de nincs benne köszönet". 5. Meg kell emlékeznem még egy mozgalomról, ez a tervbe vett országos lelkészi kongresszus ügye. Ez egy kissé nehezen megy, de ha az eszmék tisztulnak, s teljes világlatban áll előttünk a czél, amely felé törekednünk kell, s a különböző nézetek egybesimulnak, hiszem, hogy rövid idő alatt megalakul a protestáns lelkész-egyesület. Félő azonban, hogy a két prot. egyház lelkészi kara nem találja meg azokat a pontokat, amelyek összehozzák egymást, s igy megtörténhetik, hogy mindkettő külön egyesületet alkot. A legelső szükség az, hogy minden lelkész, kivétel nélkül, tagja legyen az egyesületnek, mert ha magunk között széthuzunk, akkor halvaszülöttnek kell tartanunk ezt a szép és magasztos eszmét. Hivatása magas fokán állónak tartom ref. lelkészi karunkat, s nem kételkedem abban, hogy teljes erejével odatörekszik, hogy az eszme megvalósuljon. Van még egy fontos ügy, melyet nem hagyhatok említés nélkül, ez azon 3 millió összeg, mely a két prot. egyháznak adatott különböző czélokra, de első sorban a személyt terhelő egyházi adónak csökkentésére, mely összegből aránylagosan a reform, egyháznak 2 millió korona esik. Hogy ezzel mi fog történni, ez ideig senki sem tudja ? Semmi előkészület, konvent ez ügyben még gyűlést sem tartott, pedig a kerületek már a mult őszön megtartották gyűléseiket, javaslatokat terjesztettek fel, ezek azonban nyugosznak ? ! Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Ezek azok az események, melyek a köznapi színvonal felett magasan