A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. július
Esperesi jelentés az 1907-ik évi Julius 10-én Őriszentpéteren tartott egyházmegyei gyiilés alkalmával. Nagytiszteletii és Tekintetes Egyházmegyei közgyűlés ! Mult évi egyházmegyei gyűlésünk alkalmával azon határozat hozatott, hogy a ma már kedvezőbb vasúti közlekedésre való tekintetből — felváltva, minden harmadik évben — református hitfelekezetünk nagy többségben letelepült vidékén s annak lakosai között — őriszentpéteren —- tartassék meg évi rendes közgyűlésünk. Midőn e határozat alapján az elnökség a mai napra, ide az Őrség központjára Őriszentyéterre hivta össze a közgyűlést, szívélyes örömmel üdvözlöm egyházmegyénk képviseletében megjelent lelkészi, világi és tanítói küldötteinket, lelkem melegével az itt együtt levő minden tagjait egyházmegyei közgyűlésünknek, ahol a most élő nemzedék, ily körülmények között, tudomásom szerint csak egyszer, 1898-ik évi julius 11-én, s igy 9 évvel ezelőtt gyüléskezett először, ahová most is mindnyájunkat az egymás iránti kölcsönös szeretet, jóindulat, vallásos buzgalom, s az egyházi és iskolai ügyek iránti meleg érdeklődés s hivatali kötelességek teljesítése vezetett, azt kívánván, hogy tanácskozásainkat óhajtott eredmény koronázza, s Isten áldó kegyelme legyen mindnyájunkon ! Ezek előre bocsátása után az 1906/907. évi egyházi és iskolai életünk nevezetesebb mozzanatairól teszem meg hivatalos jelentésemet. Méltóztatnak tudni, miszerint az évzáró jelentésnek egyenes és természetes czélja az, hogy azon eseményeket, melyek egy év alatt valamely erkölcsi testület életében lefolytak, hiven visszatükrözzék, s emlékezetünkben felújítsák, hogy ezek által figyelmeztetve legyünk kötelességeinkre, örömöt, tanulságot merítsünk azokból, amelyeket hiven teljesítettünk az erkölcsi testület javára, boldogságára ; ébredjünk fel s buzduljunk ellenben azon kötelességek telje-