A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1905. július

- 33 — A Dénes-család sírboltja megvizsgáltatván, jó karban találtatott. Vagyoni számadása rendben van. A lelkészválasztás az előirt törvény §-ai szigorú szemmel tar­tása mellett megejtetett. Az erről felvett jegyzökönyvet lesz szeren­csém gyűlésünk folyama alatt bemutatni s a választás jóváhagyó megerősítését a közgyűlés figyelmébe ajánlani. 21. Felsöeőrben május hó 26-án jelent meg az egyházlátogatő küldöttség, s reggeli istenitisztelet végeztével, melyen az egyházi elöljáróság teljes számban részt vett, kezdetét vette az iskolaláto­gatás. Először a nagyobb, azután a kisebb iskolás növendékek vizs­gája tartatott meg. Jelen volt a vizsgálatokon az egyház fögondnoka nagys. Dezse Gyula kir. tanácsos ur is. Mindkét iskola „jeles" eredményt muta­tott fel. A nagyobb iskolás növendékek vezetése a tanitó jeles képzett­ségéről tanúskodik, magyarázatai alapos készültségre mutatnak. A tör­vényben előirt kérdések tárgyaltatván, megállapittatott, hogy az egyház anyagilag is folyton erősödik; beléletében rend és béke uralkodik. Az isteni gondviselés bölcsen munkálkodott, hogy ezt a magyar egyházat idehelyezte, s oly anyagi körülménynyel áldotta meg, mely lehetővé teszi, hogy hivatásának mindenkor megfelelhet. Néhai Tölly Sámuelné Farkas Juliánná szabadrendelkezési czélra 400 koronát hagyományozott. Tökéi rendben kezeltetnek; épületei jó karban vannak. Uj építkezés: az egyház vendéglője egy konyha­és éléskamrával kibövittetett 2800 kor. költséggel. Lelkészlakon egy mosókonyha és füstölő átalakítás 700 koronába került. Iskolája jó karban. Felszerelése azonban — e nagy vagyon mellett is — hiányos, de Ígéretet tett az elöljáróság, hogy jövőre teljes leend a felszerelés. 22. Egyházasrádóczon junius hó 4-én volt az egyházlátogatás. Miután az iskola még május hó 14-én — a gyermekek között kiütött kanyaró-járvány miatt — hatóságilag bezáratott, sem a körlelkész, sem az egyházlátogatás által megvizsgálható nem volt, érdemileg ezúttal arról bírálatot nem mondhatok. Annyit azonban mint helyi lelkész jelenthetek, hogy a tanítás az elözö évekhez hasonlóan pontosan gyakoroltatott, s a gyermekek rendes körül­mények között feljártak az iskolába. 3

Next

/
Thumbnails
Contents