A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1905. július

- 29 ­engedik lefaragtatni a neveket, készek inkább a harang árát azok helyett, kik a neveket levétetni akarják, kifizetni s a reájuk esendő összeget, valamint a régi harang árából 108 koronából perelő feleket illető összeget is visszatéríteni. Ez ügy az egyházmegyei bírósági ülés tárgya leend, s lessz alkalmunk hozzá szólani. A régi harang szerződési irata a jelen voltak előtt Dóra József gondnoknak — kérelmére — visszaadatott s kötelességévé tétetett, hogy azt megőrizze s arról, amikor kíván­tatik, beszámoljon. 11. Barabásszegben május hó 20-án tartatott meg az egyház­látogatás ; a régi szokástól eltéröleg nagy számban jelentek meg az ujra-alakitott presbitérium tagjai. Az iskola vezetése négy képezdei osztályt végzett tanítóra bízatott, miután a meghirdetett pályázat folytán sem vállalkozott okleveles tanitó az alkalmazásra. Egyház­törvényeink 429. §. értelmében ideiglenes tanítóul alkalmaztam egy évre, — a Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlésnek áll jogában határozni a felett, maradhat-e továbbra is ott, vagy nem Az egyház tagjai ragaszkodnak hozzá, s egy hozzám küldött folyamodványban kérik ott hagyását, sőt végmegerösitését is. A feltett kérdésekre adott feleletek kielégítők. Gazdasági épületeik romba dőlnek. A rég sürgetett kutépités­hez készülődnek. Ottlétemkor egypár szekér téglát láttam már e czélra egy halomra összerakva. ígérték, hogy az öszszel elkészül­nek vele. A tanitólak teteje cserépfedövel láttatott el, szobái kipadlóz­tattak 400 korona költséggel. 12. Kerkanémetfaluban május hó 21-én végeztem az egyház­látogatást. Vasárnapi napra esvén, nagy számmal jöttek össze az egyház tagjai. Elsőbben az iskolavizsgálat teljesíttetett, hol jó rend­ről, törvénynyel egyező fegyelemről, a gyermekek gondos vezetésé­ről győződtem meg, kik értelmes, okos feleleteikkel eleget tettek a várakozásnak. Iskolai vizsgálat után templomi istenitiszteletre seregeltünk egybe. Mondhatom, lélekemelő volt az istenitisztelet. A lelkész ur buzdító beszédének hatása meglátszott a jobbérzésü egyháztagokon, — csak az alsószenterzsébetieknél volt pusztában elhangzó szó a prédikáczió, kik a templom-épités ügyét —- makacs állás-

Next

/
Thumbnails
Contents