A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1905. július

— 22 — tem szerint nem annak tulajdonitható, hogy a törvényhozás ez irányban igényeink jogosult voltát el nem ismerte volna, hanem az állami háztartás kedvezőtlen helyzetében. Éltet bennünket a remény, hogy a hazai prot. egyházak ezen közös lépése nem lesz sikertelen, s az országos törvényhozás végre méltányolni fogja egyházunknak a közművelődés czéljaira hozott áldozatait s igazságot fog szolgáltatni számunkra egy megfelelő dotáczió megállapítása által. Nagytiszteletü és Tek. Egyházmegyei Közgyűlés! I. Áttérve az egyházmegye egyházai és iskolái körében tapasztalt hitélet nyilvánulásaira, e tekintetben személyesen győződtem meg a folyó évi május 15-ik napjától 28-ig tartott egyházlátogatás alkalmával, mely terhes és fárasztó munkát, az egyházmegyei jegyző ur gyengélkedő egészségére való tekintettel, csak egyedül kelle végeznem, s legtöbb helyen arról győződtem meg, hogy az evangéliumszerü hitélet mindenütt eléggé buzgó, a hivek szorgalmasan látogatják vasár- és ünnepnapokon a templomokat s áhítattal vesznek részt az istenitiszteleteken, az urvacsorával való élést sem hanyagolják el, valamint a gyermekeknek konfirmácziójában való részesitésöket is szivökön hordozzák a szülék. Vannak azonban egyházközségek, ahol a vasárnap délutáni és hétköznap reggeli istenitiszteleteken egy lélek sem jelenik meg, pedig kívánatos, hogy a vallásos buzgóság egyházainkban fokozatosabb mérvben nyilvánuljon. Hiszen mindinkább át kell hogy hassa a pásztorok és a hivő nyájnak szivét az a tudat, hogy a mi erőnk, a mi fennmaradásunknak és fejlődésünknek feltétele és alapja az evangéliumi hitbuzgóságban és egyházunk hitelveihez való ragaszkodásban rejlik. Ébreszteni, élénkíteni kell híveink lelkében minden alkalommal az evangéliumi tudatot s ha Pál apostol azt mondja Timotheushoz irt Il-ik levelében: „Hirdesd az igét mind alkalmas, mind alkalmatlan időben", ugy ezt különösen azoknak a gyülekezeteknek kellene megszívlelniük, ahol vasárnap délutáni istenitiszteletek s rendes hétköznapi imák nem tartatnak.