A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március, 1903. július

— 55 — a) Hogy az 1902. decz. hó 9-én Szombathelyen tartott megyei tanítói congressuson Soós Gyula elnök, Darab Lajos főjegyző és Németh Gyula tagtárs testületünket képviselték és hogy testületünk nevében főjegyző felszólalásával az állami tanítók fizetés-rendezését czélzó mozgalmat támogatta, s hogy elnök és főjegyző ref. részről a tanítók fizetésrendezését figye­lemmel kisérő megyei, állandó bizottságba beválasztattak — helyeslő tudomásul veszi. b) Molnár Béla volt hidas-hollósi kartárs elhunyta fölött a közgyűlés jegyzőkönyvében ad részvétének kifejezést, kérve Istent: hogy a korán elhunyt, jeles kartárs tetemeinek adjon nyugalmat, gyászoló szeretteinek pedig vigasztalást! Hogy a boldogult temetésén Darab Lajos e.-rádóczi tanitó mondott testületünk nevében a sirnál búcsúbeszédet, közgyű­lés tudomásul veszi; a jövő évi közgyűlésen leendő emlékbe­széd megtartására, — mint a boldogult egykori ismerősét, — Tóth Ferencz őri-szentpéteri kartársat kéri föl és bizza meg. c) Hogy Horváth József öreg kartársunknak, miután nyugdijat nem élvez, rendkívüli államsegély nyerhetése czél­jából elnök, főjegyző és pénztárnok testületünk nevében ajánló bizonylatot állítottak ki, — ugyancsak helyeslő tudomásul vétetik. — 4. Pénz- és könyvtárnok tették meg jelentéseiket. A pénztár állapota : Bevétel volt Ill K. 30 f. Kiadás volt 89 K. 97 f. Pénztári maradvány 21 K. 33 f. Könyvtárnál semmi változás nem történt! Tudomásul vétetik, s ugy pénztárnoknak, mint könyv­tárnoknak a felmentvény a szokásos óvás föntartása mellett megadatik. 5. Darab Lajos e.-rádóczi tanitó mutatta be magyarázatokkal kisérve „Képzettársítási tábláit" melyeknek alapján a kezdő tanuló néhány hét alatt mintegy játszva bevési és megörökíti lelkében az összes betűket. Szerzőnek a bemutatásért közgyűlés jegyzőkönyvi köszö­netet szavaz. 6. Gyűlés közben Barthalos István pápai ügyvéd urnák mint testü­letünk tisztb. tagjának a következő tartalmú üdvözlő távirat küldetett: „Az őrségi tanitó-egyesület mai közgyűléséből Nagysá­godat, egyletünk tiszteletbeli tagját gondnoki, uj hivatalában a legmélyebb tisztelettel üdvözli Az Elnökség."

Next

/
Thumbnails
Contents