A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március, 1903. július
— 18 — 1. Esperes ur a bíróság határozatképességét megállapítván, az ülést megnyitja. 2. Fülöp József előadó ismerteti a f.-eőri ref. egyháznak Tölly György ellen 483 kor. 80 fillér be nem fizetett földhaszonbér megtérítése iránt indított perét. A közig, bíróság Tölly György és a presbyterium tagjainak kihallgatása után az előadó javaslatának elfogadásával a következő végzést hozta : VÉGZÉS. A f.-eőri egyház elöljárósága utasittatik, hogy a legköze lebbi egyházmegyei gyűlésre szolgáltassa be hiteles másolatban azokat az adatokat, melyek igazolják, hogy Tölly György a presbitérium előtt szabályszerűen leszámolt és számadása helybenhagyatott. Megállapítandó az is, hogy a leszámolás idején mekkora volt a hátralékos összeg és kiknél voltak hátralékok? Megállapítandó továbbá, hogy Tölly György utódja nem vett-e fel hátralékos összegeket, mint szinte az is igazolandó, hogy a számadásnál kimutatott hátralékosok vallomásaik szerint kinek és mikor fizették le tartozásaikat. Végűi csatolandó az alapítványi okirat. — INDOKOK: Ezt a rendelkezést Tölly Györgynek a kerülethez intézett felebbezésére kellett igy megállapítani, melyben ő mindenek felett a presbyteriumra hárítja a felelősséget; mig a legközelebb volt egyházmegyei gyűlés alkalmával meghozott bírósági ítélet az addig rendelkezésre állott iratokon alapult. Világos ugyanis a törvényből hogy a felelősség első sorban a kezelőt, másod sorban az elöljáróságot terheli, ez azonban az emiitett felebbezésben felhozottak folytán jelen esetben kérdésesnek látszik, tehát tisztázásra vár. Hitelesítették: Jegyezte: Somogyi Gyula, Szakái János, esperes. egyhm. jegyző. Chernel Antal, egyhm. gondnok.