A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. december

- 15 ­visszamenőleg felülvizsgálni az egyházközség költség­vetését és számadásait abból a szempontból, hogy nem lépték-e túl a költségvetéseket, illetve arra lett-e elköltve a befolyt jövedelem, amire előirányozták; kérték a be nem hajtott adókért és elő nem irányzott kiadásokért a vétkesek felelősségre vonását; végül kér­ték a díj levél felülvizsgálását, illetve annak megálla­pítását, hogy melyik van érvényben. E panaszok foly­tán megejtendő vizsgálat foganatosítására kiküldött Mészáros János ehm. lelkészi tanácsbíróból és Bakó Zoltán ehm. lelkészi számvevőből álló vizsgáló kül­döttség jelentése alapján: Egyházmegyei közgyűlés megállapítja, hogy a költségvetések és számadások újból felülvizs­gálására nincsen szükség, mert azokat az egy­házmegyei számvevőség és közgyűlés évről-évre felülvizsgálta és jóváhagyta. Ügyszintén szük­ségtelen a díjlevél felülvizsgálása, mert a díj­levelet annak idején az egyházmegyei és egyház­kerületi közgyűlés felülvizsgálta és jóváhagyta. A felelősségrevonás kérdésében egyházmegyei közgyűlés az érdemi határozathozatalt mellőzi, azonban, mivel a vizsgáló küldöttség jelenté­séből megütközéssel állapítja meg, hogy a presbitérium a legnagyobb fokú hanyagságot, nemtörődömséget és közönyösséget tanúsítja törvényes kötelességei teljesítése körül, elren­deli ez irányban vizsgálat tartását s ennek foga­natosítására Bakó Lajos esperesből, dr. Kovács Gyula egyhm. gondnokból és dr. Rácz Jenő egyhm. vil. főjegyző-ügyészből álló küldöttsé­get küld ki és a nevezett kiküldötteket felhatal­mazza arra, hogy ha vizsgálatuk során az egyh. I. tc. 78. §-ában felsorolt esetek valamelyikét állapítják meg, — az egyházmegyei közgyűlés helyett és nevében a jelen határozat alapján a siómarosi presbitériumot haladéktalanul osz­lassák fel. 37. Esperes úr az egyházmegyei közgyűlés min­den tagjának figyelmébe kéri a Református Jövő című

Next

/
Thumbnails
Contents