A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

45 — mely szerint a presbitérium Balogh Imre nyug. lelki­pásztornak általa az egyházközség magtára fölé épített kukoricagóréért 300 pengőt fizet, a lelkészlak udvarán épült másik két górét pedig, melyek eddig Balogh Imre ny. lelkipásztoré voltak, a presbitérium elcseréli az egyházközség tulajdonát képező azzal a góréval, amely Verebi István belteleki ingatlanán áll. Egyházmegyei közgyűlés a fellebbezésnek tekintendő előterjesztést visszautasítja. Indokolás. Egyházi törvénykezési rendszerünk nem is­meri a presbiteri gyűlési határozat elleni előter­jesztést, ezért a benyújtott előterjesztés tartal­mánál és céljánál fogva fellebbezésnek tekint­hető s mint ilyen vehető elbírálás alá. A presbiteri gyűlés határozata ellen — az egyházi I. tc. 72. §-a szerint — meghozatalának, kézbesítés esetén pedig kézbesítésének napját követő 15 nap alatt lehet fellebbezni. A presbi­térium a megtámadott határozatot 1938 decem­ber 28-án hozta, az e naptól számítandó felleb­bezési határidő 1939 január 12-én lejárt; ezzel szemben a tárgyalás alatt levő s fellebbezésnek tekinthető előterjesztés 1939 július 10-ről van keltezve s minden bizonnyal e nap utáni idő­pontban, tehát a fellebbezési határidő lejárta után adatott be, ezért ezen beadványt mint elké­settet, vissza kellett utasítani. De visszautasítandó volt a tárgyalás alatt levő s fellebbezésnek tekinthető előterjesztés azért is, mert azt Csuka Lajos lelkipásztor nem a saját nevében, hanem kifejezetten és hangsú­lyozottan a lajoskomáromi presbitérium meg­bízásából, tehát a presbitérium nevében terjesz­tette elő a lajoskomáromi presbitérium határo­zata ellen,.már pedig jogilag teljesen elképzel­hetetlen^ hogy bármely hatóság vagy hatósági szerv a saját határozatát jogorvoslattal támadja meg.

Next

/
Thumbnails
Contents