A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus

- 35 ­konventjének a VII. osztályt illetően sem vallástani, sem egyéb tantárgyakból tanterve és útmutatása nin­csen —, kéri, hogy az általa kidolgozott vallástani tan­tervet ideiglenesen engedélyezze az egyházmegyei tan­ügyi bizottság. Az ideiglenes tanterv a következő: A heti két vallástani órából az egyik óra anyaga: az V. osztály számára előírt egyháztörténet s ennek kibőví­tése a magyar református egyház történetével. A má­sik óra anyaga: János evangéliuma teljes egészében. Énekek: XXVII, LI, CXLIÍI, CXLV111. zsoltárok, a katekizmusi énekekből az első 27 Űrnapra felvett di­cséretek. Imák: a mezőföldi imakönyvből s ezek mel­lett az életszabályok. Az egyházmegyei tanügyi bizottság öröm­mel veszi tudomásul a nagy szorgalommal vál­lalt több munkát. A VII. osztályról beterjesz­tett vallástani tantervet ideiglenesen használha­tónak elfogadja s egyúttal felterjesztést intéz az egyházkerület útján az egyetemes konventhez, hogy a még kötelezően el nem rendelt, de több helyen már működésben levő elemi népiskola VII. és VIII. osztályának úgy vallástani, mint egyéb tantárgyak anyagából részletes tantervet és utasítást dolgoztasson ki. 8. Székely Lajos, az egyházmegyei tanítóegyesület elnöke indítványozza, hogy azon esetre tekintettel, hogy a tanítóegyesület elnöke nem lesz egyúttal a tan­ügyi bizottságnak is tagja, tétessék lehetővé, hogy ez esetben a tanítóegyesületi elnök a tanügyi bizottság gyűléseire meghivassék és azon tanácskozási joggal birjon. Tanügyi bizottság az indítványt elfogadja. 9. A IV. iskolafelügyeíői körben egyházmegyénk területéről eltávozás miatt Kovács Imre világi iskola­köri felügyelő e tisztségéről lemondott. Az ekként megüresedett tisztségre Dabolczy Fekete László dégi főjegyzőt javasolja megvá­lasztani az egyházmegyei tanügyi bizottság. 3*

Next

/
Thumbnails
Contents