A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

— 23 — hére, illetve költségére kiküldi Balogh Imre lel­készi számvevőt, azzal, hogy lelkész és gondnok véleményének meghallgatásával s irataiknak át­tanulmányozása után készítse el a számadást s terjessze be legkésőbb szeptember l-ig az es­peresi hivatalhoz, esperes úr pedig ezen szám­adást a világi számvevővel vizsgáltassa át. En­nek sikeres megtörténte után pedig az egyház­megyei lelkészi főjegyző esperes úr ezirányú megkeresésére vezesse rá a szokott záradékot. OS. Egyházmegyei számvevők beterjesztik jelen­tésüket és javaslatukat a beérkezett 1936. évi számadá­sokra vonatkozólag. Kiskovácsi kivételével, melyre nézve már az előbbi pontban határozat is hozatott. Ugyancsak javaslatot tesznek Székesfehérvár 1935. évi számadása és Enying 1935. évi számadása ügyében. Egyházmegyei közgyűlés a javaslat alap­ján jóváhagyja az összes beérkezett 1936. évi számadásokat, ugyancsak Székesfehérvár 1935. évi számadását, valamint Enying egyházközség­nek mult évi közgyűlés által kifogásolt szám­adását, mert a kifogásolt lelkészfizetési ügy rendbehozatott s lelkész a felvett fizetési előle­get visszafizette. Számvevők javaslata alapján egyházmegyei közgyűlés felhívja az érdekelt egyházközsége­ket a következőkre: a) adó és tanítói nyugdíjjárulék igen nagy; b) amely egyházközség a számvevők jóin­dulatú utasításait és megjegyzéseit, melyek a zárószámadásba vannak beillesztve, nem veszi figyelembe, annak jövőben a számadás az egy­házmegyei közgyűlés által fog visszaadatni; c) a gondnoki napló a vonatkozó év decem­ber 31-én feltétlenül lezárandó; d) figyelmeztetnek azok az egyházak, me­lyek a tanítóktól beszedett 3/ 1 3 részt sem küldöt­ték be a nyugdíjintézethez, hanem egyházi cé­lokra használták fel, hogy azon összeget eredeti céljuktól elvonni nem szabad, mert az igen ko­moly következményekkel is járhat;

Next

/
Thumbnails
Contents