A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

Esperesi jelentés. Niagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! I. A mult évi egyházmegyei közgyűlésünk óta eltelt egy év a hétköznapi vesződségek esztendeje volt. Hétköznapi vesződségek az állami, társadalmi életben, a mi egyházunk és egyházmegyénk életében. Jószándékok, tervezgetések, akarások, nyilatkozatok, kísérletezések, — sikertelenségek, csalódások, türelemre és várakozásra való kényszerültség az államkormányzat ágazataiban. Fel-felcsillanó, azután ismét elhunyó csillagok a trianoni sötét éjszakában; biztató, reménytkeltő nyilatkozatok napnyugat felől, — s a körülvevő népeknek az emberi kultúrát megszégyenítő és lealacsonyító atrocitásokban ismételten megnyilatkozó gyűlölködése; untalan megismétlése a keserves, de mégis bizakodó kérdésnek: virrasztó, meddig még az éjszaka, pirkad-e már a magyar égen a hajnal? A társadalmi életben felszínes nyugalom, a mindinkább általánossá váló nyomorúság csüggeteg némasága. Hogy micsoda forgók örvénylenek, micsoda szörnyűségek rejtőznek a mélységekben, ki tudná azt megmondani! A mi református egyházunkban mind sűrűbben és mindig élesebben zúg a panasz és jajdul a kiáltás, különösebben az immár elviselhetetlennek bizonyult közterhek, ezek között elsősorban az iskolai terhek aránytalansága miatt. El kell ismernünk, hogy a közoktatási kormányzat is mélyen érzi immár az elköteleztetést a nyilt sebek lehető gyógyítására, tevékenysége azonban még mindig inkább csak ankétok, tanácskozások tartására korlátozódik. Félő, hogy mire az orvosi konzílium megállapodik a diagnózisban és annak gyógyszerében, a beteg elsorvad és elpusztul. Legyünk azonban jó reménységgel! Hétköznapi vesződség volt a mi egyházmegyénk élete is. De úgy hiszem, hogy a lelki erőnek, az Istenben való alázatos és rendületlen bizalomnak ez az egyik legerősebb próbája. Próbája a tűrésnek, kitartásnak, kötelességtudásnak, a lehetőségek