A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július

— 53 — rendelkezés ne hajtassék végre. Lajoskomáromnál a tévedés, Szabadliidvégnél a méltánytalanság kétség nélkül megállapítható. Megállapítható Csajágnál is, a nem rég felállított róm. kath. felekezeti iskolai statisztikával szemben, kétféle mértékkel való mérés. Különösen figyelembe kellene venni a két utóbbi iskolánál azt is, hogy osztatlan iskolában 70 körüli gyermek oktatása és nevelése egészen más szempontok szerint ítélendő meg, mint ugyanolyan népes, vagy népesebb egy osztály vezetése. S bármily kívánatos is állami szempontból a legnagyobb mérvű takarékosságnak a népoktatásügyi intézményekkel szemben is alkalmazása, a nép kulturáltságának biztosítása, a népműveltség szintjének emelése legalább is olyan állami érdek, még itt a Dunántúl is. III. Személyi változás alig volt, kettő azonban ezek között nagyon fájdalmas. Kovács Miklós testvérünk, előbb enyingi, majd sárkeresztesi segédlelkész, a budakeszi szanatóriumban, hol alattomos betegségére gyógyulást remélt, a folyó évi május hó 28-án, életének 26-ik évében csendesen elhunyt s május 31-én, Cseszneken nyugalomra helyeztetett. Szép remények ifjú hajtása törött le benne az embervilág fájáról. Kötelességtudó, képzett, lelkes ifjú lelkész volt, kinek élete és működése elé nagy bizakodással nézett, aki közelebbről ismerte őt. Az Úr másként végzett. Most ott zöldéi az élet folyóvizének kiristály-tükre mellett azon a fán, mely életnek fája s melynek gyümölcse az örökkévalóság. Az oly sokat vesztett szüléket résztvevő levélben igyekeztem vigasztalni s kérem, hogy közgyűlésünk is fejezze ki jegyzőkönyvi kivonatban együttérző, fájó részvétét. Pápán az érettségi-vizsgán ért a megdöbbentő hir, hogy egyházmegyénk egy másik segédlelkésze, a kiváló képzettségű, szelid, jómodoru, éppen azért hivatali főnöke és a sárszentmihályi egyházközség előtt is egyformán kedves Kathona Kornél június 23-án, szép hivatása teljesítése közben, mikor a Krisztus vigasztalását kezdette szólani egy koporsó mellett a megkeseredett szívűeknek, hirtelen összeesett és meghalt. Bizonysága lett az Igének: „Minden test olyan, mint a fű és annak szépsége, mint a mező virága. Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Urnák szele fuvalt reá". Özvegy édesanyja egyetlen fiában legszebb reménységét, nővérei a szerető testvért, egyházunk és egyházmegyénk egyik erős fegyverzetű ifjú harcosát temették el június hó 25-én a korán megnyílt sirüregbe. A temetés közben kitört rettenetes zivatar mintha a lelkek háborgását, a jég mintha a halál