A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. november, 1927. július

— 51 bénítják, hatálytalanítják. Ezzel kapcsolatban két dolgot fel kell hoznom mégis, nem kifogásolás, hanem inkább a végrehajtásnak a gyűlésünk által is komoly elrendelése céljából. Az egyik az 1921. évi XXX. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 130.700/1922. számú kultuszminiszteri utasítás rendelkezései betartásának ellenőrzésére szolgáló azon rendelet, mely szerint iskoláink helyi hatósága a tanévzáró vizsga idejét a kir. tanfelügyelőségnek kellő időben bejelenteni tartozik s mely kötelezettségnek nem minden iskolaszék tett eleget; a másik a hivatkozott kultuszminiszteri rendelet 47. §-a, melynek értelmében úgy az általános, mint a továbbképző iskolákban tanítani csak köznapokon lehet s a továbbképző — ismétlő — vasárnapi tanítás tilos. Kérem e rendelkezések szigorú betartásának az elrendelését. Működő lelkészi és tanítói karunkat a mult gyűlés óta megkímélte a halál. Magasztaljuk érte az életnek Urát. Érte azonban veszteség magyar ref. anyaszentegyházunkat három is olyan, amely mellett aláhajtott fővel kell megállanunk. Kis József pápai lelkész és esperes, dunántúli egyházkerületünknek e régi kimagasló, lélekben erős, hitben tántoríthatatlan, beszédben egyenes, cselekedetben buzgó tagja az év tavaszán megtért Urához, Istenéhez. Emlékezzünk meg róla kegyelettel és nagyrabecsüléssel. Súlyos veszteséget szenvedett az egész magyar református egyház két legkiválóbb világi vezérférfiának: Darányi Ignác dunamelléki egyházkerületi főgondnoknak s legújabban gróf Dégenfeld József tiszántúli egyházkerületi főgondnok, konventi világi elnöknek elhányta által. Az elsőt szarosabb kötelék fűzte a mi kerületünkhöz, különösebben pápai főiskolánkhoz is, melynek hosszabb időn át világi aktiv, majd tiszteletbeli gondnoka volt; — a második hosszú évtizedeken át viselte a legmagasabb tisztséget, mellyel egyházunk világi nagyjait felruházhatja s betöltötte pedig puritán lelkének minden egyszerűségével, jó szivének melegével, tevékenységének késő vénségében nem lankadó buzgalmával, bölcsességének, igazságosságának mindig kitetsző ragyogásával. Elévülhetetlen érdemeiket jegyzökönyvünkben, nemes emléküket pedig szivünkben örökítsük meg. Tanítói karunkból nyugalomba mentek Harák Béla fülei, Vincze Sándor enyingi, Vámos Lajos sárszentmihályi és Borsos Endre lepsényi kántortanítók. Az első háromnak kívánjuk a hoszszas szolgálat után megérdemelt pihenés csendes békességét, boldogságát, — de az elismerés nagyrabecsülés és szeretet virág2*