A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. november, 1927. július

— 28 — 2. Az urasztalához járulhatás fel­tételei. 3. Kik bocsáthatók vallás- és fogadás­tételre. 9. A gyülekezetek sürgős felvilágo­sítása a konfirmáció és úrvacsora helyes felfogásáról. 10. Hetenkénti bibliaóra tartása az iskolákban. 11. Az egyházmegyei belmissziói bi­zottságok megfigyelő munkája. A fegyelmezési intézkedések közül nincs észrevétele egyházmegyei közgyűlés­nek az 5. pontban foglaltakra, a gyerme­keiket konfirmációra nem bocsátó szülők ellen. Azonban a 8. pontra vonatkozóan már megjegyzi, hogy lehetségesnek tart eseteket, mikor az együgyűek is részesít­tetnek az úri szentvacsorában és ez még­sem sacrilegium, hiszen „boldogok a lelki szegények"! A szent jegyek vételéhez az előirt ismeretek bírásánál nem kisebb jelen­tőségű kívánalom a lelkület, az érzelmi világ hozzáillő és méltó volta. Mi, akik nem ^hiszünk a szent jegyeknek átlényegü­lésében, nem követünk el fegyelmi vétséget azáltal, ha kiszolgáltatjuk az úrvacsora! jegyeket gyülekezetünk olyan felnőtt tagjá­nak is, akit esetleg nem lehetett kellőképen megtanítani az általánosan megkívánt tudni­valókra. Ha másképpen cselekednénk, egész jóravaló református családokat idegenít­hetnénk el az urasztalától, akiket fájdal­masan — s az ő megítélésük szerint meg­szégyenítően is — érintene hozzátartozó­juknak visszautasítása. Végül az Útmutatás 7. pontjában fog­laltakra nézve egyházmegyei közgyűlésünk így nyilatkozik: Semmi körülmények között

Next

/
Thumbnails
Contents