A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1925. július

— 33 ­szemben — bárcsak személyt érdeklőleg — jogosulatlan előnyhöz juttatta volna. A rof. tanító törvényes érdeke azon­ban igenis sértve van. Még pedig kétféle­képen. 1. Miniszteri rendelet szerint a helyi javadalom egységszámítási kulcsa u. i. természetbeni illetmények élvezésénél egy­ségenként 100 kgr. búza — a 16 arany­korona értékben — volt 1923-ban. Tehát a 4 egységnyi feljebb értékelés nem 60, hanem 64 aranykorona helyi javadalom után számítható. Tört egységeket nem volt szabad egésznek venni a tanító hátrányára, hanem törölni kellett annak előnyére. Ez alapon kérje az egyház ős az érdekelt ta­nító az újonnan 28-ról 32-re emelt helyi értékegysőgnek 3l-re való helyesbítését. 2. Másik sérelme a tanítónak, hogy az 1924 I. felére a községtől kapott 300 papírkorona visszatérítésére 30 aranykor.-t vonnak le államsegélyéből. Kérje ennek megszüntetését magának a ténynek igazo­lásával, mert értékben tőle csak annyi vonható le, amennyit értőkben valósággal túlélvezett. Hogy pedig 1924 julius 1-től féléven­ként teljes értékű 30 aranykor, felvételére jogosult a községi pénztárból, ez a köz­igazgatási bizottság rendeletének ismerete mellett senki részéről kétségbe nem is vonható. 58. Mezőszentgyörgyön Keresztes János pres­biter ós Eötvös Sándor lelkész a földbirtokreform végrehajtása során az egyház javára a dégi határ­hoz tartozó földekből 22 lh kat. hold szántóföldet vettek ós pedig 3A részben Keresztes János, XU részben Eötvös Sándor. Ez ingatlant 1925 okt. 1-i kezdettel „Keresztes—Eötvös egyház fenntartási ala­3

Next

/
Thumbnails
Contents