A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. augusztus

— 34 — ' rendelet értelmében a következő egyházak küldtek be jelentést a kebelükben megindult vagy folytatott folyó évi belmissziói munkákról: Balaíonfőkajár, Balatonkenese, Bodajk, Csajág, Dég, Falubattyán, Kisláng, Lepsény, Magyaralmás, Mór, Nádasdladány, Sárkeresztes, Sárszentmihály, Simontornya, Székesfehérvár, Városfaluhidvég. Összesen 16. Örvendetes jelenség gyanánt tűnik szembe e jelentésekből, hogy: 1. a presbitériumok megértéssel tekintik magukat a belmissziói munkák végzésében a lelkész és tanító munkatársainak, továbbá, hogy ezek a munkák nem a helytelen, émelygős vallási szertelenkedésekben, hanem egészséges vallásos szellemben, igazi kálvini irányú kulturális értékű tevékenységben nyilvánulnak. Énekkar csaknem mindenütt van. A falusi gyülekezetek belmissziói működése átlagban azonos képet mutat, ami természetes folyománya az életviszonyok azonosságának. Különlegesnek mondható a helyzet Székesfehérvárott és Móron, ahol, mint városi gyülekezetben, illetve többféle s nem református iskolákkal is biró helyen, fokozottabb szüksége és jelentősége is van a belmissziónak. Ám az egyházak vezetősége ezt teljes mértékben át is érzi és fáradhatlan buzgósággal serénykedik a lelki gondozás munkájának gyakorlásában. Nem kell azért félni, hogy annak a szektárius jellegű mozgalomnak palántája — melyet lutheránus kezek segítettek Székesfehérvárra — megnövekedve, árnyékot tudjon vetni a gyülekezet életére. A szekták sem küldöttek, sem iratterjesztők útján — a jelentés szerint — nem működtek. Mindössze Balatonkenesén tett egy adventista iratterjesztő hiábavaló kísérletet. Sajnos, a magunk iratterjesztése is általában mindenütt gyenge lábon áll. Kolportőrök nem jártak egyházvidékünkön. De népünk egyéb nyomtatványra, mint újságra és kalendáriumra, nem is igen ád pénzt. A bizottság felfogása szerint a presbiterek és az iskolás gyermekek útján lehet még leginkább eljuttatni híveinkhez kis mennyiségű iratot, de csak egészen olcsó,