A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. augusztus

— 45 — 16, 17, 18, 19, 20, 21. §§-ok maradnak. 22. §. módosítandó akként, hogy naplóját nem­csak a tantestületi üléseken, de évharmadonként a presbitériumnak bemutatni köteles, minthogy az iskola szellemi nivója, annak dolgai, az igazgató intézkedései az iskola fenntartóját oly mértékben legalább is érdeklik, illetve kell, hogy érdekeljék, mint a tantestületet. 23. §. szövegéből e részlet „s egyben az espe­resi hivatalnak a jelentést tenni" elhagyandó, mert fel kell tennünk, hogy a lelkész, szeretettel elmon­dott felhívása, serkentése nem téveszti el hatását s az igen kevés sikert igérő fegyelmi eljárás elke­rülhető lesz. 24. 25, 26. §§-ok maradnak. 27. §. akként módosítandó, hogy a tanév végén készített irásos jelentés a presbyteriumnak terjesz­tendő elő, mert az igazgatót s a tanítókat a presby­terium alkalmazza, tehát neki tartoznak elsősorban felelősséggel. Az iskola az egyház veteményes kertje volt a múltban, ez a jelenben is és — bár­mily erős is a tervezet szeparatisztikus irányzata — a jövőben sem lesz az megengedhető, hogy az iskola az egyház közvetlen gondoskodása és fel­ügyelete alól kivonassék. 28. §. módosítandó azon betoldással, hogy az arra érdemes tanítót a saját egyházának presby-' tóriuma alapján a püspök népiskolai igazgatóvá kinevezheti. 29. 30—33. §§-ok változatlanul maradnak. Szilasbalhás, 1916. évi augusztus hó 13. Kovács Kálmán körlelkész. 6. A Vég István által kidolgozott szabályren­delet tervezet az előadó Kovács Kálmán biz. tag módosításával fogadtatott el, azon megjegyzéssel, hogy a bizottság az egész szabályrendelet tervezetet nálunk feleslegesnek tartja, mert iskoláink legna-

Next

/
Thumbnails
Contents