A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. augusztus

— 36 — jkv. 105. §-ának második bekezdése igazolja. Kérem ennek szíves tudomásul vételét. 2. Minthogy az 1915. évi ker. jkv. 112. pontja alatt kimondatott, hogy érvényben levő népiskolai tantervünk revízió alá vétessék s az ott kinevezett bizottság kötelezve lett arra, hogy munkálatát mi­nél hamarább elkészítse, még október havában megkerestetett tanügyi bizottságunk, hogy a nagy­fontosságú kérdésben véleményt mondjon, illetve az új tantervet elkészítse, még az év végóig azt a ker. tanügyi biz. Elnökségéhez beküldje. Bár én magam arra az időt sem elérkezettnek-, sem alkalmasnak nem találtam s ebbeli nézetemnek, mint kerületi képviselő a Főtiszt, ker. közgyűlésben kifejezést is adtam. Még is szemem előtt tartva Pál ap. Róni. XIII. 1. „minden Lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak" kijelentését; hogy a mélyen járó kérdésről egyházmegyénk a tőle elvár­ható alapossággal jelenthesse ki véleményét, a kér­dés tárgyalására november 29-óre rendkívüli gyűlést hivtam egybe, melyen a Vincze Sándor, H. Nagy Sándor, Harák Béla, Borsos Endre és Vargha Kálmán urak által kidolgozott új tantervet, nagyt. Vargha Kálmán tagtársunk előadása alapján meg­vitatás tárgyává kitűztem. A rendkívüli gyűlésen elfogadott vélemé­nyünket másnap a Főtiszt, ker. tanügyi bizottság nagy tiszt. Elnökségéhez fel is terjesztettem. Kérem ennek is szives tudomásul vételét. 3. Ugyancsak a hivatkozott jegyzőkönyv 10(5. pontja alatt felhivattunk arra, hogy a népiskolai használatban lévő összes tankönyvekről szerkesztett bírálói véleményünket mielőbb az irodalmi bizottság elnökéhez, nagytiszt. dr. Horváth József úrhoz fel­terjesszük. Az összes használatban levő népiskolai tan­könyveket szakértő tanférfiakkal megbiráltattam, azok véleményét, december 31-re felterjesztettem a kivánt helyre. És amidőn itt megköszönném az

Next

/
Thumbnails
Contents