A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1913. július
- 103 letet és arra vonatkozó presbiteri és közgyűlési határozatot jóváhagyatni kéri. A közgyűlés a presbiteri ós közgyűlési határozatnak azt a részét, mely takarékmagtár felállítását határozza el, jóváhagyja; a szabályrendeletet beterjesztett alakjában tárgyalás alapjául azonban nem fogadhatja el, mert az annyira felületes és hiányos, hogy annak alapján a létesítendő takarékmagtár pontos kezelése nem biztosítható. Ugyanazért a szabályrendelet-tervezetet azon utasítással adja visszaaz egyházközségnek, hogy ujabb szabályrendeletet készítsen, amelynek első szakaszába mindenek előtt felveendő, hogy a takarékmagtár alaptőkéjét a hivek önkéntes adományából összegyűlt gabonanemüek ós készpénz képezik. Felveendő továbbá, hogy a bevételekről és kiadásokról a gondnok szabályszerű naplót tartozik vezetni, melybe az egyes adományok is időrend szerint pontosan bevezetendők. Végül beveendő az is, hogy kellő ellenőrzés szempontjából minden egyes adakozónak adományáról nyugta állíttassák ki. 84. A esőszi ref. egyház kérvénye, uj kántortanítói dijlevél jóváhagyása és megerősítése, valamint aziránt való engedély megadása iránt, hogy Bartos Lajos ideiglenesen alkalmazott kántortanítót még egy évig ideiglenesen alkalmazhassa. A közgyűlés tekintettel arra, hogy az uj és régi kántortanítói dijlevél összehasonlításából megállapítható az, hogy az uj dijlevél szerint fizetés-csökkenés nincs; sőt mivel az uj dijlevélben a fizetés havi részletekben fizetendő készpénzben van megállapítva, a tanítóra és az iskolára is elő-