A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

— 18 — talos ós mellék épületek kijavíttatása: 12970 k. 19 f.-be került. A gyülekezet áldozathozatala összesen: 25901 k­39 fillér. Falubattyáni díszes uj iskola ellen tévesen tétetett kifogás. Igari egyház nem jelentett. Elnökségileg, illetve elnökileg végzett dolgok: 1911. aug". 15-én Dr. Baltazár Dezső püspök urat beigtatása napján az egyházmegye nevében táviratban üdvözöltem. Aug. 30-án Mezőszentgyörgynek iskola átalakítá­sához, — a munka közben kérelmezett engedélyt, rend­kívüli adó kivetését nem jelentvén, megadtam. Kérem a t. közgyűlés jóváhagyását. Szept. 3-án az elöljáróság hívására, a rendkívüli, egyházm. engedélyezett adó kivetése miatt zavargó ősi gyülekezetben megjelentem. A tul izgatottakat nem sike­rülvén lecsendesíteni, ismételt kérésre nov. 13-án az ellenkezők költségére, Szűcs Lajos lelkész és Arany Mihály jegyző urak, mint általam felkért küldöttség foganatosították a 800 kor. kivetését. Szept. 19-én az országos lelkésxegj'esülot, a pres­biteri világ szövetség gyűlésén Bposten megjelentem több lelkésztársammal együtt. Lélek emelő, tanulságos volt, a világszövetség több jeles, lelkészi és világi tagjainak megjelenésével, fényben, el'íkelőségben elsőrangúvá lett gyűlésen jelen lehetni-, - hallani a hazai, tolmácsolás utján megérteni a külföldi nagy tudósok beszédeit Az összekapcsoló hittestvériség erősödött, az ország, egyházaink, magyar­ságunk egyházi életünk megismertetése nagy elő­nyünkre szolgál a jövőben. A jelenben is külföldi egye­temeken alapítványok létesíttettek lelkészi pályára lépő ifjaink részére.

Next

/
Thumbnails
Contents