A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. augusztus
— 23 — A h. és s. urak elhelyezéséhez gyűlési helybenhagyó határozatot kérek. Kellemetlenül érintette az egyházlátogató küldöttséget- most kíméletből meg nem nevezett több egyházban azon kötelesség mulasztás, hogy az e. elöljárók vagy épen nem, vagy nem határozatképes számban jelentek meg az egyházlátogatási presbyteri gyűlésben. Nagyt. e. Főjegyző úrral kérünk az e. megyei közgyűléstől oly tartalmú határozatot, melyben kimondatnék, hogy a melyik egyházban az elöljárók legalább is nem határozatképes számban jelennek meg— pedig Jkötelesek volnának teljes számban, tartozó tiszteletből is, megjelenni az egyházlátogató küldöttség előtt, ott az egyházlátogatás felfüggesztetik, az esperes által újból kitűzött időben vagy azon egyházban, vagy az esperes hivatali helyén tartatik meg a kötelességet mulasztó egyház terhére. Az okozott költség a pótlátogatáskor lefizetendő. A legszivessebben lett kérve, figyelni ez tetve ilyen helyeken a lelkész a gondnok által az elöljáróság a teljes számban leendő megjelenésre, esetleg az egyház jó hírére kártékonyán ható felfüggesztésére az egyházlátogatásnak. Kérdéseinkre nem egy helyen hallottunk panaszt az ünnep rontásról, vasárnapi dolgozásról, a korcsmák nyitva tartásáról, vasárnapi dorbézolásról, különösen a balatonfőkajári presbitérium ismételten felkérte az egyházlátogató küldöttséget s általa az e. megyei közgyűlést, hogy e botránkoztató cselekedetek meszüntetésére minden lehetőt kövesen el. Bár a hel3 7i polgári hatóságoknak kötelességük a törvény által tiltott ünnep rontást megakadályozni, mégis elismeréssel kell