A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. augusztus
— 94 — márczius hó 4-én fölvett jegyzőkönyvben fölszámított 22 korona eljárási költség tekintetében a határozathozatalt mellőzi. Panaszos keresetének azonban részben helyt ad és Eötvös Sándor lelkészt arra kötelezi, hogy a szőlőkarók és kerítés értéke czinién panaszos Csikós Péternének 35 koronát (Harminczöt koronát) 15 nap és különbeni végrehajtás terhe alatt fizessen meg. Csikós Péterné panaszost keresetének többi részével elutasitja. A költségekre nézve pedig, mivel azok egyik fél részéről sem számíttattak fel, az ítélet hozatalt mellőzi Indokok: A bíróság mindenek előtt megállapítja, hogy a mezőszentgyörgyi ref. egyházban az 1909. márczius 12-től 1910. márczius 12-ig előállott időközi lelkészi jövedelmeket és terheket a kiküldött osztoztató bizottság az 1910. évi március hó 4-én felvett jegyzőkönyv szerint osztotta föl a panaszos, az egyház és a jelenlegi lelkész között; megállapítja továbbá, hogy az osztoztató bizottságnak eljárása ós intézkedése ellen a törvényes határidőn belül jogorvoslattal egyik fél sem ólt ós igy az mint jogerős intézkedés végre is hajtatott. Minthogy pedig azon osztoztató bizottsági jegyzőkönyv szerint a kiszállással felmerült 22 korona költség szintén jogerősen mind a három osztozkodó fél terhére aránylagosan számíttatott fel és állapíttatott meg, ennélfogva e tárgyban ujabb határozat hozatalnak szükségét fennforogni nem látta. Panaszos Csikós Péterné Írásbeli panaszlevelét