A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. augusztus

elismerése szempontjából említem fel az eltűrésből „fejedelmi" cimet viselő, sötét tudatlanságban sinlődő Pápának, a reformátiót és a dicső reformátorokat gyalázó „Borromäus" cimü levelét. A Rajna mellék nem tűrte azt, ami alatt nyög a Tiberis vidékén lakó nép. Hódoló tiszteletünk köszöntse a német protestánsokat azon erélyes ellentállásért, mellyel a mi protestáns érzületünket is megháborító békesség megbontóit elnémították. Elnémították'?! Csak kevés időre! Mutatja a közelmúlt. Nagy emberünk ajakáról elhangzó szavakra ügyeljünk: „a művelt világnak a tettek protestantizmusára van szüksége." — Ismét egy másik nagy vezérünk lelkesítő szózata: Isten után — „sorsunk a mi kezünkben van, — mutassuk meg, hogy tudunk vele ugy élni, ahogy egyházunk érdeke megkívánja!" — Nemes türelem, izzó munka,, megtermik gyümölcseiket, — az ellenünk támadásra ingerelni akai't világos elmék ós jó szivek mellénk állanak, építeni a krisztusi szeretet szentegyházát, — lázadást szitó, vad kül- és beiellenség ellen megvédeni e szabad hazát. Nem a rút korteskedés forgatagába tévedek, mint némely önmagukról és állásukról megfelejtkezettek tették, csak ama reményit szabadabb légkörre mutatok, melyben fejlődő életet vár és reményi a mi — tespedóst nem ismerő, hit- és lelkiismereti szabadságért küzdő egyházunk, — a mi — nagy csalódásából felébredt nemzetünk, midőn győztesként üdvözölhetjük azt a Vezért, aki szent munkára serkenti nemzetét mig nappal vagyon, nehogy a folyton duló belviszály miatt ránk boruljon a megsemmisítő éjszaka, melyben többé senki nem munkálkodhatik az eltemetett nemzetért.