A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1909. július

— 123 — • kicsinysége az Istennel s csodálatos nagysága az emberekkel szemben. Magának semmit, Istennek követel mindent: „Soli Deo gloria!" Ezért él, munkál, fárad, harcol — szünet nélkül, rendíthetetlenül. „A küzdelem nehéz — úgymond — de azt soha sem tudták e'érni (ellenfelei), hogy engem utamból eltérítsenek." Jelleme beszédjében, írásaiban is tükröződik. Teljes mértékben birja az élő és irott nyelv hatalmát. Kimérten, higgadt megfontoltsággal s határozottan beszél a társalgásban és a szószékben egyaránt. Közérthető akar lenni, nem éKesen szóló; kerüli a cifra beszédet, nem kívánván a képzeletre hatni s hallgatóit a csengő-bongó szavak külső varázsával elkápráztatni. Fölvilágiisitani, meggyőzni, elhatározásra birni az igazság erejével — ez az ő célja. Előadása mesterkéletlen s köz vetetlen hangjával ható; nyelvezete népies, fűszerezve zamatos közmondásokkal — de nem a. Luther-féle „szaftos" kiszólásokkal. Beszédjének tartalma az élettapasztalatból leszűrve az életnek szól, s az egészet az áttetsző világosság, a szigorú logikai lend, az érveknek fokozódó hatás szerint csoportosítása és mindenekfölött a meggyőződés ereje teszi szinte ellenállhatatlanná. Innét vau, hogy bár hangja rekedtes és gyönge s a nagy templomban alig hallható, azt mondják felőle: „szavával áthatja a lelkeket és teremt nemzeteket!" írásai is ilyenek. Dicsőfi rokonléleknek itéli őt Shakespere-rel — nyelvezetük nagy hasonlatossága okán is. „Mindkettőjük ajkán a. szó éles, mint a, tőr, sújtó, mint a kalapács ós megrázó és meggyőző, mint a mennydörgés "

4

5) Nagy Károly pedig az Institutio 4

5) Dicsőfi József „Emlékezés Kálvinra" 4. 1.