A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 18 -­Néhai Bátky Károly nyug. lelkész, e. ta­nácsbiró sírjára, a tisztelet és jó emlékezet koszorúját helyezi a közgj'ülós. A. A csöszi ev. ref. egyház elöljárósága 1005. évi szeptember hó 3-án tartott gyűlésében felvett jegy­zőkönyvet beterjesztve jelenti, hogy a vallás és köz­oktatásügyi miniszter ur 57260 — 1905. sz. a. keltren­deletével Derecskey István csőszi tanitó urat saját kéi'elmére nyugdíjazta, — ennek folytán a tanítói állomás megüresedését is jelenti, — csatolja továbbá Dex'ecskey István urnák ugyanazon időben kelt, — tanítói hivataláról leinondását Esperes urnái bejelentő, — „az egyházmegyénk iránta 43 éven át tanúsított atyáskodó gondoskodását megköszönő" levelét. A közgyűlés az előljái'óság jelentését és a tanitó ur levelét tudomásul veszi. A tanítás tei'én 43 éven át kiváló szol­galommal buzgólkodó, az egyház társadalmi téi'en köztiszteletet és szei'etetet kiérdemelt ta­nitó urat, — a tanítói kar is saját kebeléből az egyházmegye nem bocsátja el addig, mig testvéii kézszorítással Isten áldását nem kéri reá, hogy az Ur kicsinyeit nevelve tanitó hű­séges szolgálataiért, — mint ezután is buzgó egyháztag, — a fáradt és hív szolgát meg- . illető égi ós földi áldásokat igen sok ideig élvezze! 5. A csőszi ev. ref. egyház elöljárósága 1005. évi szept. hó 9-én tartott tanitó választói gyűlésében, a beterjesztett ügyiratok szexint: Szabó Árpád okle­veles tanítót meghívás xxtján kántortanítónak megvá­lasztotta.

Next

/
Thumbnails
Contents