A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 99 -­elbírálásánál csak ott lehet irányadó, ahol a tanitó kezében szabályszerűen kiállított dijlevél nincsen. Pa­naszló tanitónönek van rendes dijlevele, melyet már az egyhm. közgyűlés is megerősített és igy az ő járan­dóságai e dijlevél alapján birálandók el. E dijlevél 3.) pontja törvényszerinti lakást emlit, mely alatt lakás és kert együtt értendő. Mivel a kettőnek egj'üttes pénzegyenértékét az egyh. törv. 435. §. a) pontja 200.— koronában szabja meg, nyilvánvaló, hogy a pálfai egyház által Csató Klárának lakáspénz czimén fizetett 200.— koronában a kert péuzegj'enórtéke is bentfog­laltatik. Ezen okokból Csató Klára tanítónőt panaszával elutasítani kellett. Az ítélet nyilvános ülésben kihirdettetett. VII. Felolvastatott Füssy József és társai szilasbal­hási lakosoknak a szilasbalhási egyház elöljáróságának illetve közgyűlésének határozata ellen az egyhm. bíró­sághoz beadott fellebbezése a módosított dij levelek tárgyában. Az egyházmeg3 rei bíróság ezen ügyre vonatkozólag a következő határozatot hozta: Határozat: Füssy József és társai szilasbalhási lakosok fellebbezése elbírálására az egyh. törv. 41. ij-a h) pontja értelmében az egyházmegyei köz­gyűlés van hivatva, miért is az a közg3'ülésnek mint illetékes fórumnak átküldetik. Egyéb tárgy nem lóvén a birósági ülés berekesztetett. K. m. f. Knopp Árpád Jegyezte: Hitelesiti: id. Medgyasszay Vincze egyhm. vil. jegyző. esperes.

Next

/
Thumbnails
Contents