A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. július

- 69 — amennyiben attól visszakapni nem tudná, kötelezettséget vállalt, hogy az 1 kor. 55 fillért az egyház pénztárának megtéríti. Az elhordott törmelék helyett ugyanolyan mennyiségűnek vissza­hordására szintén kötelezte magát; ennélfogva a jelen kérvény, mint birói eljárás alapját nem képezhető, az ügyészi véleményhez képest föltétlenül elutasítandó volt és pedig annyival inkább, mert a tár­gyalás folyamán megállapítást nyert azon körülmény is, hogy a Göde József által el nem hordoti többi törmeléket az egyháznak pénzért kellett elhordatnia, tehát Göde József a 20 korona értékű törmelék elhordásával az egyháznak nem kárt, hanem hasznot csinált. Ezen ítéletbe a felek belenyugodtak és igy az nyomban jog­erőssé vált. 2. A sáregresi ev. ref. egyház panaszt emelt tiszt. Szakács Imre volt sáregresi, jelenleg mórágyi lelkész ellen, illetéktelenül föl­szedett lelkészi javadalom visszatérítésé iránt. Határozat: A bíróság tiszt. Szakács Imre lelkész ur Írásbeli és szóval is megismételt nyilatkozata alapján megállapítja, hogy ö jelen ügyben a mezöföldi ev. ref. egyházmegyei bíróság eljárásának magát aláveti, minélfogva nevezett bí­róság magát az ügy elbírálására illetékesnek mondja ki. De tekintettel arra, hogy a panaszosok kérvényéhez csatolt kimutatás hiányosságánál fogva birói Ítélkezés alap­ját nem képezheti, a bíróság a tényállás kiderítése végett hivatalos vizsgálatot rendel el és annak, a sáregresi ev. ref. egyház, ugy tiszt. Szakács Imre lelkész ur közbejötté­vel leendő foganatosítására nagyt. Dakó József tanácsbiró urat küldi ki oly utasítással, hogy a helyszínén kinyomo­zott adatok alapján pontos időrendben állapítsa meg, hogy tiszt. Szakács Imre lelkész ur mikor és mennyit vett föl a lelkészi javadalomból és annak alapján számszerűleg tüntesse ki, hogy Szakács Imre lelkész urat szolgálati ide­jének tartamára, a lelkészi javanalomból, a törvény és a dijlevél alapján mennyi illeti meg. A vizsgálat befejezése után pedig az összes iratokat nagyt. esperes úrhoz terjeszsze be.

Next

/
Thumbnails
Contents