A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. július

el volt mozditva, amiből a panaszlod joggal következtethette azt, hogy Peti Lörincz ur előadása egyenesen az ö személyének kiseb­bítésére és lealacsonyitására szolgál. Enyhítő körülményül vette továbbá a h.-somogyi egyházmegye Vezetősége részéről, panaszlott lelkészszel szemben tanúsított és vé­delme előterjesztése alkalmával előadott és bizonyított, szabálytalan­nak tekinthető eljárást. Végül figyelembe vette panaszlott jogos felháborodáson alapuló elkeseredését és izgatott kedélyállapotát, valamint büntetlen előéletét és azok egybevetésével panaszlott lelkészt az egyházi törvények 303. §-ának csak a b) pontjában megirt feddéssel találta büntethetönek. 3. Előadatott Rozs István volt falubattyáni, most budapesti la­kosnak Józan István ev. ref. tanitó falubattyáni lakos ellen, püspök ur öméltóságához beadott és onnét illetékes elbírálás végett az egyházmegyéhez áttett panasz följelentése. A tárgyalás megkezdése előtt nagyt. Medgyasszay Vincze espe­res ur és Tóth Károly tanácsbiró ur, mint akik jelen ügyben a vizsgálat teljesítése által érdekelve vannak, eltávoztak és az elnök­séget átvette Kenessey Miklós egyházi gondnok és Bakó Imre leg­idösbb egyházi tanácsbiró. Határozat: Miután az ügyiratokból megállapitatott, hogy jelen ügyben az egyházi törvények 368. §-ának rendelkezéséhez képest az ügyész véleménye még nem kéretett, az összes iratok azzal adatnak ki nagytiszt, esperes urnák, hogy az egyházi törvények 371. §-ának rendelkezéséhez képest az összes iratokat véleményezés, illetőleg vádinditvány tétele végett az egyházmegyei ügyésznek kiadni és az iratok be­érkezte után azokat előadónak kiadni szíveskedjék. 4. Tárgyalásra került ifjú Medgyasszay Vincze lepsényi ev. ref. lelkész és Csapó Péter, a lepsényi ev. ref. egyház gondnokának, mint a lepsényi ev. ref. egyház megbizottainak, Göde József lepsényi lakos, volt egyházi gondnok ellen amiatt beadott panasza, hogy neve­zett Göde József egyházi gondnokságának ideje alatt egy 4 K-ás tételt, amelyet kiállított nyugtája szerint az egyház javára fölvett, gond­noki számadásába nem bevételezte és az állal az egyházi törvények

Next

/
Thumbnails
Contents