A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

10 — Talán most is leghelyesebben azt mondhatnám, hogy a bennem helyezett bizalmat megérdemelni, megtartani és erre rászolgálni, életem egyik főkötelességének tartandom. Nagyt. s Tek. e. m. 'Közgyűlés! A Rajna partján Niederwald tetején áll egy óriási Germania szobor, fent a magasban, hogy lássa mindenki fent és lent, közelről úgy mint távolról. E szobrot 200 márványból kifaragott élőnagyságu alak övezi körül, rajta pedig ez a felirás olvasható: ,,a halottaknak emlékül, az élőknek elismerésül, a jövendőnek utánzásul". Az angolnak van egy Vestminstere, a francziának egy Pantheonja, melynek oszlopcsarnokaira ez van felírva: „nagy fiainak a hálás haza". Nekünk magyaroknak és magyar protestánsoknak mink van? Van uraim! egy történelmünk, mely nem unalmas mint az angolé, nem is olvasható abban küzdések lánczolata hirért, dicsőségért, — hanem a ki lapozza, tanulhat drámát, keserűséget, bánatot, csalódást, a golgotáknak egész sorozatát. Az utolsó 300 óv pedig küzdés jogért, igazságért, alkotmányért, felvilágosodásért, szabadságért — főleg vallásszabadságért. Azok, a kik hazám történetét vérrel irták és soha el nem évülő igaz érdemeiket a feledhetlensóg örök betűivel irták sziveinkbe, azok a férfiak a nemzetnek nemcsak hősei, de vallásszabadságunk martirjai is voltak. Minden igaz magyar protestáns szivében ól ezeknek emléke, elismerése és szent kötelességünknek tartjuk ezek hitét, erkölcsét hirdetni ós az utókort e példa mutatással nevelni: ez a mi kötelességünk, ez lesz a mi Pantheonunk! Akkor mi rajtunk is befog teljesedni, a mit a Germania szobor hirdet: ,,a halottaknak emlékül, az utódoknak