A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március

— 44 ily szent félelemmel közeledem én is hozzátok gyászoló családtagok — Mintha hallanám az égi szózatot . . . , leoldom annak hallatára saruimat a szent helyen, hol megállok veletek. — Félve emelem vigaszra gyenge szavaimat, nehogy felszaggassam az Isten akaratján már-már megnyugvó hit balzsama által gyógyulni kezdő szívsebeiteket. — Leszállok hozzátok a siralom völgyébe s az utakon által menőkkel együtt látom a nag}^ bánatot, melj' rajtatok esett, — a záporozó könnyeket, melyekkel a drága jó férj ós igaz édes apa sirhalmán fakadó virágokat öntözitek. — Van most már néktek is egy szent sirotok, a hova el-el zarándokoltok s ott, a suttogó ákácz lombok alatt, feledni nem tudó lélekkel, a felejthetetlen sirjára leborulva, siratjátok a fejetekről leesett koronát. — Oh! ha kérve kérlek : ,,ne kesergessétek magatokat sírással — mint a kiknek semmi vigasztalásuk nincsen", — és ha vigaszt, enyhülést nyújtani kevés az én g\

renge szavam: lássátok meg, mint osztozik igaz keseryel veletek a fájdalomban, a nagy ós jeles fórfiai: püspöke és főiskolai e. gondnoka által magát —- e gyászünnepélyen is képviseltető egyházkerület, — mint sirunk mi, mezőföldi egyházmegye közönsége mellettetek, mint szeretett lelki atyánknak, világi papunknak lelki családja . . . , ily nagy közönség szívből fakadt osztozó részvéte, és a szent hit, és élő reménység: hogy a mennyei hajlékokban egymást újra feltaláljuk, könynyitsék meg szivetek bánat terhének súlyát! Szeretett elnök társadat igaz könnyekkel sirató esperesünk ! — minden rendű és rangú hivek ! — fehérvármegye ós Székesfehérvár városa! — kik velünk gyászciGik, —- egyetemes református papság ós szent