A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március

— 36 — fák levele". A természetből vett hasonlata Esaiás prófétának, bár az elmúlás isteni, örök törvényének bizonyítása, mégis a lombkorona hullása búsongó érzelmeket és gondolatokat támaszt bennünk. Fokozott mértékben érezzük a levertséget, busongást, ha nem a levél hullását, hanem a fának kidölését kell szemlélnünk, midőn a mulandóság szele által megyen rajta és nem ismeri Öt többé az Ö helye. A levél hullásra, emberi ékességeink elhervadására emlékeztető élet-ősze, — a czédrusokat tördelő viharával, az Isten kertjének élő fái közül döntötte ki az egyik magasba emelkedő vezérfát a mult év őszén, november 8-án. ,,Bizonyára, mint az ezüstnek helye vagyon a honnan kivágják és vagyon helye az aranynak a honnan kiássák" s ha kiásatnak üres leszen helyük, — ugy lett üres a kidőlt jelesnek, aranynál ezüstnél drágább derék férfiúnak helye, mely többé nem ismeri őt. Ha a piramis ledől: niegrendül a föld. így rendültünk meg mi is T— Isten kertjének fái, midőn az egyik vezérfa kidőlt soraink élén, — és szomorú füz hervadt lombjaként, lélekben ráborulva a sirhalomra, ezért szomorú a mi szivünk, ezért homályosodtak meg a mi' szemeink! (Boné Géza, a királyi papság és szent nép közül a bizalom paizsán magasra emelt egyik vezér, — az Isten kertjét: egyházát, öt talentumos szolgaivént gondozó em. gondnok, csak volt! Ámde a „derék nem fél az idők mohától", az isteni lélek a sir szájáról is elhengeríti a nehéz követ és „eget, örök életet kér". „Ha az Ur elveszi is a hatalmast, a birót, a prófétát", azért az igaz emlékezetben lészen, annak neve a Sámuelnél olvasható eskü szavai szerint „nem töröltetik ki az én atyámnak — a mi Istenünknek házából".